Egy igazán mozgalmas hétvége

Péntek délutánra befejeződött nálunk a padlófelújítás. Mindenki nagyon boldog, hogy a nappaliban szép parketta van, de főleg, hogy a konyhában és az étkezőben kő, így jóval egyszerűbb a terület tisztán és rendben tartása. Mindenesetre most nagyon szép a lakás, aki látta, csodájára járt. Reméljük, sokáig így marad, de legalábbis addig, míg itt lakunk.

Szombaton reggel, miután az álmot sikerült kidörgölni a szemünkből, nekiálltam a csirkefőzésnek. Valami rejtélyes bőség lepte meg idén ősszel a finn csirkéket, mert a csomagban, ahol eddig általában egy kiló húsz dekás példányok lakoztak, most már másfél kilós bestiák bújtak meg. Szóval volt anyag rendesen, de nem is baj, mert sok sok vendég érkezett hozzánk a hét végén.

Szombaton délelőtt Katáék jöttek hozzánk babaruha válogatóba, három lányukkal. Szóval tizenegyen ültük körbe az ebédlőasztalt.. Igaz, hogy a legkisebb, pár hónapos leányka még se nem ült, se nem ebédelt, de azért lelkesen nézelődött apukája öléből.

Délután megjött a régóta áhított gyerekvigyázó, és hosszú idők tervezgetése után végre elmentünk Zsuzsival kettesben tollasozni. Az utóbbi időben egyre jobban eligazodom a finn nyelvű honlapok világában, már nem okoz problémát, hogy ilyeneken keressek információt, vagy finn webshopba regisztráljak, és onnan vásároljak. A tollaspályát is így találtam, kiderült, hogy a munkahelyünkhöz közel van egy nagy sportcsarnok, ahol van vagy tíz fedett teniszpálya, ugyanannyi tollaspálya, meg még másmilyenek is. Sőt, az interneten lehet foglalni pályát, ami nagyon kényelmes.

Ki is használtuk a lehetőséget, s ide jöttünk tollasozni egy órácskát. (Zsuzsi megjegyzése a témában: „Nem hittem volna, hogy egyszer azért fogok fizetni, hogy bemehessek egy tornaterembe...”) Érdekes élmény volt, ez a műfaj kicsit más, mint a megszokott utcai tollas. Ott ugye, az a cél, hogy az ember minél tovább a levegőben tartsa a labdát, itt meg, hogy minél előbb leessen az ellenfél térfelén. Meg aztán itt ugye közben van az a fránya háló is. Azért jól szórakoztunk, pláne, hogy mellettünk verseny stílusban játszottak, és szemmel láthatólag vérre ment a meccs. Azért mi is kellőképpen elfáradtunk, utána két napig új izmokat sikerült felfedeznem lábam és hátam különböző részeiben, ugyanis az izomláz kellőképpen felhívta rájuk a figyelmemet.

Vasárnap elérkezett Virágom várva várt születésnapja! Idén a téma a „Hello Kitty” (naná, hét éves a lány!), és ennek jegyében Zsuzsival helókittis tortát gyártottunk. Zsuzsi sütötte a piskótát, meg töltötte az eperkrémet, és meg kreáltam a macskát a tetejére marcipánból. A délutáni alvás után átjöttek Máriáék a gyerekeikkel, s együtt ettük meg a tortát.

Ezzel a vasárnappal megérkezett Advent is. A gyerekek esténként lelkesen veszekednek, hogy ki fújhatja el a koszorún a gyertyát, de, hát reménytelen, mert úgy is mindig Luca nyer...

Pörgős napok

Vannak periódusok az ember életében, amikor minden egyszerre történik, és amikor az egyszeri biológus csak fogja a fejét, hogy mihez is kapjon, mit fejezzen be először, hová rakja a prioritásokat. Nos, ez a hét pont ilyen nálunk. Az előző hét még a gyengélkedés jegyében telt, Lucának megfájdult a füle, úgyhogy orvos, antibiotikum, otthon maradás. Noná, hogy én maradtam otthon, Zsuzsinak ugyanis már be voltak ütemezve az egérkéi, akiknek halniuk kellett a tudomány szent ügye érdekében.

Hétfőn még mit sem sejtetünk a következő napok izgalmaiból, ment a szokásos őszi rutin. Kicsit csalódottak voltunk, mert nem jött a várt üzenet, hogy jönnek lerakni az új padlót. No, estére megjött az is, szóltak, hogy másnap reggel kilenckor kezdenek, addigra ki kéne pakolni a nappalit. Mondanom se kell, lőttek a nyugis estének, korai lefekvésnek. Mindegy, robbantottuk a bútorokat, könyves állvány lerakodva, szétszedve. Másnap reggel meg is érkezett a munkás, én meg elvittem Virágomat fogorvoshoz, az esedékes évi ellenőrzésre. (Szerencsére ott megállapították, hogy nagyon szépen rendben vannak Virágom fogai, így legalább ez miatt nem kell most aggódni.) Közben Zsuzsi is meglátogatta a fogorvost, sőt most, pénteken én is oda megyek, mert ugye miért ne minden ezen a héten történjen. Ezután elviharzottam a munkahelyemre, ahol fél tizenkettőkor robbantotta a főnököm a legnagyobb bombát. Ugyanis bejelentette, hogy februártól távozik az intézetből, mert Svédországban elnyert egy nyugdíjas professzori állást, s egy ilyet még egy főnök sem hagyhat ki.

Mindez bizony azt jelenti, hogy lassan megszűnik a csoportunk, már nem veszünk föl új hallgatókat, s amikor az összes jelenlegi emberünk végez (két, három év), akkor végleg megszűnünk a jelenlegi formációnkban. Mondanom se kell, nem örültem ezeknek a fejleményeknek, ez kissé keresztbe tesz embrionális kis csoportocskámnak.

Vagy mégsem? A főnök ugyanis a nagy nyilvános bejelentés után behívott négyszemközti beszélgetésre. Elmondta, hogy a professzori pozícióját nyilvánosan meg kell pályáztatnia az egyetemnek, mert a bioinformatikus mesterkurzus miatt szükségük van egy bioinformatika professzorra. Csakhogy a pályázati procedúra hosszú, meglehet, több, mint egy évig is eltart, s addig szüksége van az intézetnek egy „acting professor”-ra, aki viszi az ügyeket az interregnum alatt. S mint kiderült, a főnököm (utólagos engedelmemmel) engem javasolt.

Kicsit kapkodtam a levegőt, mert nem igazán érzem érettnek magam a feladatra, de hát, mint tudjuk, a lehetőségek ritkán kérdezik meg, hogy készen állunk é rájuk. Persze a főnököm javaslata önmagában kevés, az intézet vezetésének is így kell döntenie, ami koránt sem garantált. Az biztos, hogy intézeten belül más bioinformatikus nincs megfelelő kvalifikációval, de hát dönthetnek úgy is, hogy kívülről hívnak valakit. Mindenesetre én már annak is örülök, hogy egyáltalán felmerült a nevem. Az biztos, hogy ez az esemény erősen alakítja majd a pályám további részét, csak az a kérdés, hogy hogyan?

Vannak hát izgalmak, pörögnek az események, s így készülünk Adventre, Virágom szülinapjára, az iskolai, óvodai kiskarácsonyokra, a lányok balettelőadására, az intézeti tudományos napokra. Mindezek ugyanis az elkövetkezendő két és fél hétben esedékesek.

Álmosító ősz

Reggel még sötétben megyünk, este már sötétben jövünk. Bizony, itt az ősz, az év legsötétebb napja. Most várhatjuk az első havat, a mindent beborító fehérséget, aztán a fényt, a Karácsonyt. Az idei őszünk igen enyhe. Mostanában stabilan hét fok a hőmérséklet, s e langymeleg a mindent beborító ködöknek köszönhető. 

A hétköznapjainkban nem köszön vissza ez az álmosító életérzés. Zsuzsi pályázatot írt, és pályázatot írok, s minden bizonnyal a jövőben is lesz még pályázat. Közben készülnek a cikkeim, éppen három is van kézirat fázisban. Ez nem túl jó, mert gyakran kell váltani az egyes témák között, plusz még ugye a pályázatom témája is bezavar, szóval mostanában eléggé forog a fejem a sok tudománytól. 

Titkos terveim között szerepel egy félig meddig saját csoportocska beindítása a csoportunkon belül. Úgy tűnik, a főnöknek nincs ellenére, mert eddig finanszírozta a PhD hallgató fizetését, és támogatja dedikált kutatási pénzek megpályázását a saját témámra. Persze a pénzeket nem elég megpályázni, meg is kellene azokat kapni, s ebben eddig nem nagyon jeleskedem. Talán az idei fordulókban. Szóval saját csoportról szövögetett álmaim kibontakozóban vannak, csak mellém állna kicsit a szerencse is, de szép is lenne. Pedig már a nevet is megálmodtam, „Computational Immunology” csoport, szépen hangzik nem? 

A gyerekek szokásos programjai kitöltik szabad időnket. Kedden és pénteken balett a lányoknak, közben én bottal járok egyet az erdőben, rendszerint Botonddal. Kedden még van Balázsnak gyógytorna, szerdán meg cserkészet. Csütörtökön az egész iskolás csapatnak magyar óra van Tamperében, közben meg bevásárlás. Mindezekhez jönnek még a rendszeres extrák, e héten például fényképezkedés van az oviban, amihez kérték a szülők felvonulását is. 

Úgy tűnik, nem volt elég a lakásfelújításból sem, mert november második felére beütemeztünk még egy padlócserét is. A helyzet az, hogy a konyhában lévő parketta kritikán aluli állapotba került az intenzív használatnak köszönhetően, s már rég elhatároztuk, hogy szeretnénk kőre cserélni ott a padlót. Az ősz elején adódott egy megfelelő cég, s megragadtuk az alkalmat. Egyúttal a nappaliba is új parketta kerül, s a folyosóra is járólap. Abba bele sem merek gondolni, hogy mekkora felfordulással jár majd mindez, de legalább kiköltözni nem kell majd a csere időtartamára. 

Szóval álmosító idő ide, őszi ködök oda, téli álomra idén sincs időnk. Bevallom, kicsit irigylem a kollégákat, akik egyre másra szállingóznak el jól megérdemelt őszi pihenésükre. Ki Madeirára, ki Törökországba. Biztos hiányzik nekik a napsütés.