Hogy az előző post végén elejtett fonalat fölvegyem, elérkezett a karácsonyi szünet, s Karácsony is. Zsuzsi szülei velünk töltöttek két hetet az ünnepek környékén, s akkor egy kicsit mi is szusszanhattunk Zsuzsival. Megérkezett az igazi tél is, Karácsonyra megjött a hó, majd az új esztendőre még több, s mindezt némi hideg is kísérte, ami alatt január végén mínusz harmincat kell érteni. Van tehát sífutás, korizás, de iskolásainkat még úszástanfolyamra is most vitték el, szerencsére a fedett uszodába. 
Túl vagyunk némi össznépi influenzán, ami az ősszel kapott oltás ellenére súlyosan zuhant reám idén is, nem is szólva a többiekről, akik nem részesültek efféle védelemben. Mondjuk Boti folyamatos megfázását én inkább annak tulajdonítom, hogy nem hajlandó a szentem kesztyűt fölvenni, hiszen a tínédzser menőzést is ki kell élni valamilyen formában. Amúgy Botival mostanában megbeszéltük, hogy majd az Oxfordi Egyetemre megy majd földrajzot tanulni. Ez neki sok angolozást meg jó tanulást jelent, nekem meg sok spórolást, hogy meglegyen majd a tandíjra való... 
A többiek is lelkesen részt vesznek a hétköznapokban. Balázsom szorgalmasan hozza a kék beírásokat, mert a házi feladatok gyakran elmaradnak, bár saját bevallása szerint ő „mindent megtesz, hogy jobban sikerüljön”. Virág mostanában kiskamaszsági nyafkabajban szenved, ami alatt azt kell érteni, hogy mindenért jajj, pölö ha hal van ebédre, vagy főtt répa a levesben, de különösen a reggeli felkelés katasztrófa. Luca apuka szeme fénye, néha csak velem barátkozik, máskor meg azonnali veréssel fenyeget meg, ha még egyszer elküldöm este zuhanyozni.
Szóval a gyerekszoba lakóival pont akkora a hadiállapot, mint a szoba padlóján a játékokkal, de a szülők is hasonló állapotban vannak. Zsuzsi nagyüzemben mészárolja az egereket, mert már csak pár kísérlete hiányzik a cikkéhez. Azaz egérmészárolásra csak akkor kerül sor, amikor az egerek nem múlnak ki önkéntes alapon már a kísérletek előtt, keresztül húzva a gondosan fölépített munkaterveket. Ez némiképp depresszálja a kísérletes immunológia munkacsoport tagjait, s rajtuk keresztül hozzátartozóikat.
Jómagam mintegy időgépben leledzve érzem magamat. Január utolsó napján volt főnököm végleg Svédországba távozott, s engem tettek meg bioinformatika professzornak a nyár közepéig, amikor is várhatóan megérkezik a közvetkező professzorunk. Miután nem várhatom el, hogy az a bizonyos következő is alkalmazni fog engemet jelenlegi pozíciómban, ezért én is nyitott szemekkel járok, s keresem a lehetőségeket. Már be is adtam a pályázatomat egy norvég egyetemre Tromsø-be, szintén bioinformatika professzornak. Meglátjuk, igényt tart e valaki errefelé egy magamfajta kevés hajú kutató munkásságára. Reméljük, akár helyben is, s akkor maradhatunk szeretett Tamperénkben, illetve Kangasalánkban, s gyermekeink minden különösebb nehézség nélkül dolgozhatnának ősz hajszálaink számosságnak növelésén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése