2011. december 7., szerda

Kiskarácsony, Nagykarácsony


Megkezdődött hát Advent. A finneknél az adventi készülődés azt jelenti, hogy minden lehetséges helyen kiskarácsonyt tartanak. Az oviban, az iskolában a cserkészeten, a munkahelyen munkacsoporti és össz-intézeti szinten egyaránt, szóval minden hétre jut belőle egy fél marékkal. Ennek köszönhető, hogy mire december végén elérkezik az igazi, addigra már mindenki hulla fáradt, mindenkinek a könyökén jön ki a sok glögi, meg ünnepi ének. No lám, ahány ház, annyi szokás ugyebár.
Az elmúlt hét végén meglátogattak minket Wiener Zoli, és családja. Hozták a fél éves Bogit is, így lehetőségünk nyílt egy kicsit babázni. Ahogy már ilyen alkalmakkor szoktuk, elbeszélgettünk a világ folyásáról, no meg a tudomány állásáról, a gyerekek meg jót játszottak együtt. Sajnos vasárnap reggel korán el kellett menniük, mert Zolinak még munkaügyei voltak a nap folyamán.
Hétfőn még a szokottnál is bolondabb nap volt.. Hatodika ugye állami ünnep, és szünnap (a finn függetlenség napja, szóval nem a Mikulás miatt). Ezért az iskolások megkapták szünetnek a hétfőt is. Ez szép és jó, csak arra nem gondoltak, hogy a szülők viszont nem kapták meg a hétfőt, ezért a legtöbben kiveszik ezt szabadságnak, már, aki teheti. Csakhogy Zsuzsinak egérboncolás volt beütemezve, nekem meg cikkírás, így nem igazán maradhattunk otthon. Szerencsére sikerült új gyerekvigyázónkat elhívni egész napra, szóval sikerült hozzájutni a munkához. Azért egy kis lazítást sikerült belecsempészni a napba, ugyanis délután el tudtunk menni Zsuzsival tollasozni, azóta is érzem a derekamat.
Kedden szép meglepetéssel érkezett meg Mikulás. Alighanem rázhatta a szakállát az éjszaka, mert reggelre gyönyörű hó esett, és úgy tűnik, marad is még egy darabig, mert most már fagyogat. A gyerekeknek megjött a sok édesség, „cukor, dió, mogyoró”. Na jó, főleg csoki és cukorka. Nagy volt az öröm. Délelőtt kimentünk hóembert meg hóvárat építeni, bár ez utóbbihoz azért nagyon gyűjteni kellett a havat. Délután volt Balázs nagyfiú cserkész ünnepsége, ahol farkaskölyökből kalandorrá avatták. Zsuzsi és Boti mentek el rá, én maradtam a lányokkal otthon, pihenni.
Ami rám is fért, mert szerdától folytatódik a nagy rohanás, cikkírás, posztergyártás, kiskarácsony, balettelőadás. Csak jönne már a karácsonyi szünet! Még két hét....

1 megjegyzés:

BAPUF írta...

Na talán itt küldhetek mert 5x szállt el az email üzenet.
Szóval profom teccett amit írkálsz, meg is élhetnél akár belőle. Mami órát tart, talán felolvasom neki.
Tartsatok ki, nálunk is van rohangálás, az a jó, hogy még bírjuk. Áldásos Ádventet. Ma voltunk 6 os rorátén! Úgy ám!
Üdv Bapuftól