Milánói, bolonyai

A tavaszi félév során a csoportunkban vendégeskedett két fiatalember Bolognaból. Az Erasmus program keretében érkeztek hozzánk, hogy hat hónap alatt nálunk szakdolgozzanak. Egyiküket, Giuliot Martti kollégám mentorolta, másikuknak, Francesconak, én voltam a témavezetője. A munkát szépen elvégezték, a dolgozatukat is megírták, és felmerült, hogy látogassak el Bolognaba, és legyek jelen a diplomamunkájuk védésén. Örömmel éltem a lehetőséggel.

Mérges madarak

Tutajozás a fatörzsön

Ezért hát múlt héten pénteken még ellátogattunk Mártival, Bogival és az egész családdal a tamperei vidámparkba, amit Sarkanieminek hívnak. Nagyot hancúroztunk a csapattal, volt fatörzs csónakázás, versenymotorozás, varázsrepülőzés, Angry Bird park. Sőt, Botival fölültünk a legnagyobb, legfélelmetesebb hullámvasútra is, ami tíz emeletnyi magasságból szabadesésben jön le az elején. Idén is félelmetes volt.

Másnap hajnalban aztán megérkezett a taxi, és én elpályáztam a reptérre, s kezdetét vette az utazás. Gyönyörű, napsütéses reggel volt, de a repteret és környékét sűrű köd borította, ezért nem engedtek fölszállni vagy fél óráig. Mivel Helsinkiben amúgy is kissé szoros volt az átszállás, ezért ott csak arra volt időm, hogy átrohanjak az Olaszországba induló géphez, s már szálltunk is felfelé.

Indulás a reggeli ködben

Irány Milánó! A Malpensa repülőtéren szálltunk le,  ami vagy ötven kilométerre van a várostól, ezért nem is olyan egyszerű a közlekedés a kettő között. Szerencsére az interneten alaposan utánanéztem ennek is, és már otthonról megvettem a jegyet a gyorsbuszra, amely egyenesen a főpályaudvarra vitt, mintegy ötven perc alatt. Már délelőtt tizenegy órára beértem hát a Milano Centrale pályaudvart, s mivel szép idő volt, úgy terveztem, csak délután vonatozok el Bolognába. Leraktam hát bőröndömet a csomagmegőrzőbe, és a nyakamba vettem a várost.

Milánó lenyűgözött. Egyáltalán nem tűnt kaotikusnak, zsúfoltnak, és forrónak, mint ahogy az olasz gazdasági fővárost elképzeltem. Hatalmas és széles sugárutak, jól megszervezett villamos és metró hálózat, tiszta közterek. Besétáltam a belvárosba, és megcsodáltam a híres neves milánói dómot, a vásárcsarnokot, a Scala épületét. Érdekes benyomásom volt, hogy a pesti belvárosban, a Párizsi udvar környékén sétálok. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Pest belvárosát Milánó után mintázták.

Milánó, Dóm

Délután négykor fölszálltam a szupergyors vonatra, ami alig hatvanöt perc alatt tette meg a mintegy kétszáz kilométeres utat. Percre pontosan indult, percre pontosan érkezett, ami bevallom, pozitív csalódás volt. Bolognában kissé fülledt idő, de legalább nem kánikula fogadott. Este hat körül értem a szállodába, és hamarosan nyugovóra tértem.

Bologna, Piazza Maggiore

A vasárnapom Bologna város megnézésével, és vasárnapi mise kereséséből állt. No, nem mintha kevés templom lett volna a környéken, mert körülbelül minden utcára jutott egy. Reggel az interneten kinéztem, hogy adott katedrálisban, amit amúgy is meg akartam nézni, van kényelmes délelőtti időben angol nyelvű mise. Nosza, reggeli, öltözködés, térkép szerzése, majd irány a kinézett templom. Oda is értem, időben, de természetesen mise az nem volt. Sebaj, miután megtekintettem a látnivalókat, elballagtam a nem túl távolt ferences templomhoz. Sajnos, mint kiderült, ott pont vége volt egy misének, de sebaj, láttam, hogy a kápolnában egy óra múlva lesz másik. Addig is sétáltam a belvárosban, szorgalmasan látogattam a turista látványosságokat, templomokat, múzeumokat, épületeket, ahogy azt ilyenkor tenni kell. A megfelelő időpontban visszaballagtam a ferences templomba, s naná, hogy kiderült, hogy a kiírás is téves volt, és megint pont az ite missa est-re sikerült beesni. No, ekkor megint megnéztem a kírást, és láttam, hogy este hatkor is van mise, de ekkor már nem álltam meg, leszólítottam egy barna csuhás szerzetest, és megérdeklődtem, hogy akkor ugye este hatkor? Persze nem tudott angolul, én meg nem tudtam olaszul, szóval ennyiben maradtunk. Én további városnézés során hazaballagtam a hotelben. Ugye, Rómában, mint a rómaiak, Bolognában, mint a bolonyaiak, szóval ebéd után aludtam egy jót. Este végül a hotel melletti templomba mentem misére, mert nem volt kedvem visszazarándokolni a frankákhoz a város másik végébe. Utána ismét helyi szokás szerint sétáltam még a városban, és kiváló bolonyai kotlettet vacsoráztam egy remek kis étteremben.

A Neptun szökőkút

Bologna érdekes város, pont olyan, mint amilyeneknek az olasz városokat elképzeltem. Zsúfolt, középkori, tele szép épületekkel, amiket szinte nem is látni egymástól. Ahogy hallottam, nagy szerencsémre szokatlan hideg uralkodott a városban, s az ilyenkor szokásos negyven helyett csak huszonöt fok volt. Ez nekem éppen a kellemes kategória, és igazán kellemes volt a klíma, bár jóval párásabb annál, amit itt északon megszoktam.

Bologna jelképei, az ijertornyok

Hétfőre esett a látogatásom hivatalos programja. Reggel még megnéztem eg híres terrakotta műalkotást, majd tizenegykor találkoztam Francescoval, aki elvitt az egyetemre, és bemutatott Casadio professzor asszonynak. Ő nagyon kedvesen fogadott, és bemutatott a csoportjának. Elvittek ebédelni is, ahol spenótos mazsolás diós makarónit ettem, és utána házi fagylaltot. Mondhatom, az olasz fagylalt méltán híres neves.

A szupergyors vonat

Délután következett a diplomamunkák bemutatója, védése és értékelése. Hallgatóink a legjobb értékelést kaptak a bizottságtól, nagy örömömre. A csereprogram sikerét látva szóba került, hogy jövőre is kapunk Bolognából diákokat, aminek nagyon örülnék. Sőt, szóba került, hogy esetleg meghívnak ide is megtartani a filogenetika előadásomat, aminek szintén nagyon örülnék. Ez esetben már három ország négy egyetemén tartanám ezt a kurzust.

Végül elérkezett kedd, a hazautazásom napja. Reggel korán kicsekkoltam a hotelból, és kicsit szorongva érkeztem a pályaudvarra. A jegyemet ugyan még itthon megvettem az interneten, de hát ugye ki tudja, az olasz ismeretlenben mennyire lehet megbízni a menetrendben? Nos, nem volt probléma. A majd ezer kilométerről, Nápolyból érkező vonat percnyi pontossággal gördült be, és indult tovább. Milánóban is hamar megtaláltam a megfelelő reptérre szóló buszt, amire szintén még itthon, a neten vettem meg a jegyet. A repülőt gond nélkül elértem, s Helsinkiben ismét csak tíz perces átszállás volt. Minden menetrend szerint, jött, elértem, érkeztem. Bár minden így történhetne az ember életében, menetrend szerint. Zsuzsi már várt Balázzsal és Lucával a reptéren, és este nagy volt az öröm újra együtt a családdal!
A látogatásomat összességében nagyon pozitívnak és hasznosnak értékelem. Új helyeken jártam, szép vidékeket láttam, érdekes emberekkel találkoztam, fontos kapcsolatok magvát vetettem el, bár ha gyümölcsöt is érlelne egyszer. És a kosztra sem panaszkodhatom. Pizza, bolonyai, szószos tészta, kotlett, és fagylalt. Olaszországban mindez remek volt.
P.S.: Ez volt a kétszázadik bejegyzésem a blogomban.

Rövid látogatás

Végül véget értek az arany napok, s lejárt az egy hónap, melyet Zsuzsival kettesben tölthettünk. Nagyon ránk fért, nagyon jó volt, s reméljük, lesz ilyen jövőre is!

Kedden délelőtt még bementem a munkahelyemre és elintéztem egypár folyó ügyet, de délután ismét repülőre ültem, s irány Magyarország! Ottani idő szerint este hat után érkeztem, s ami egyből nyilvánvalóvá vált, az az volt, hogy a kánikula kellős közepébe csöppentem. A finn tizenöt fokból a közép-európai negyvenbe. No, ez nem volt annyira vicces.

Apa kijött elém a reptérre, sőt, még Csőrös barátommal is sikerült egy rövid, majd negyed órás találkozót és beszélgetést megejteni. Mint megállapítottuk, az utolsó tán öt évvel ezelőtt volt. No igen, nem túl gyakran sodor minket egyszerre ugyanabba az országba, városba az élet. Az idő rövidsége miatt csak gyorsan vázoltuk, mi van velünk s a közös ismerősökkel, és már búcsúzni is kellett.

A Budai Királyi Vár udvara

Én, és a Kisöcsém

Tárnokra érve aztán kitört a nagy hurrá, ott volt a négy csemete, mind barnára sülve, ahogy egy nyaralás végén kell. Szerdán találkoztunk Öcsémmel, és zakóvásárlás ürügyén nyakunkba vettük Budapestet. Fölmásztunk a Budai Várba, megnéztük a Budapest Történeti Múzeumot, a kilátást a Dunára, és a Sándor palotát is. Életemben először felültem a siklóra, és gyönyörködhettem a csodás panorámában. Ezután elsétáltunk a Batthyány térig, és beebédeltünk egy palacsintázóban. Közben azért a meleg sem hagyott alább, az utcai hőmérők ismét negyven fokokat mutogattak, így városnézésünk során Zolival megittunk vagy öt liter ásványvizet. Végül elmetróztunk a híres neves Déli-pályaudvarra, és a délutáni vonattal eldöcögtünk Tárnokra. Ja, zakót is sikerült közben venni.

Csütörtökre ütemeztük be a már nagyon rég óta tervezett kirándulást a Pilisbe. Ugye csak úgy mondjuk, hogy a Pilisbe, hiszen, mint kiderült, az egész kirándulás voltaképpen a Visegrádi-hegységben volt, de ugye, nekünk az a környék már csak Pilis. Reggel bepakolódtunk az autóba, Apa, Zoli öcsém, Botond fiam és én, s irány Dömös, mégpedig Zsámbékon és Esztergomon keresztül.

Dobogókő, kilátó

Dömösről felmásztunk a Rám-szakadékba, ahol nemrég nagyon szépen kiépítették az útvonalat. A kirándulás előtt nézegettem az Interneten elérhető információkat. Gyakorlatilag egy sablon szöveg köszön vissza az összes információs honlapon, miszerint ugye az egyik legismertebb és legforgalmasabb magyar kiránduló célpont a Rám-szakadék. Hogy mennyire veszélyes és ezért vaskorlátokkal és létrákkal biztosított útvonal. Gimis koromban a kirándulós csapattal számtalanszor megjártuk a Dobogókő, Rám-szakadék, Kaincz forrás, Vadálló kövek, Prédikálószék, Királykút, Dobogókő körutat. A Turistaegyesület honlapján most azt kéri, hogy a Rám-szakadékban fölfelé másszunk, ezért most megfordítottuk a szokásos kört, ezúttal Dömösről indulva. Igaz, így ismeretlen kihívásoknak néztünk elébe, s ezzel is izgalmasabbá vált a túra.

Az útvonal eleje igen kemény volt, hisz az első harmadban másztuk meg a teljes szintkülönbség csaknem egészét, vagy hatszáz métert. Az ösvény a szakadékban szép volt és érdekes, de a fölső szakasza elég monoton hosszú emelkedő, egyszóval alaposan megizzadtunk, mire felértünk a Dobogókő kilátóihoz. Ahol aztán lelkesen ebédeltünk, természetesen, miután megtekintettük a kilátást a Dunakanyarra. Azután irány tovább, leballagtunk a Király kúthoz. Érdekes, hogy Botond pont ezen a lefelé ereszkedő kellemes úton érte el a holtpontot, és elkezdte mondogatni, hogy inkább fölfelé menjünk, mert a lejtőt nagyon nem bírja.

Prédikálósyék, emlékkereszt

Nos, hamarosan kedvére tehettünk, hiszen a nyerget fentről elérve már kapaszkodhattunk is fölfelé a prédikálószék tömbjére, ami igencsak emberes mászás volt ismét. Végül mindenki átlendült a holtpontjain, s a hegytetőre már vidám beszélgetéssel értünk föl, s megtekinthettük ismét a dunakanyaros kilátást, ezúttal egy kicsit kevéssé ismert kilátópontunkról.

Boti a Prédikálósyék csúcsán, háttérben a Dunakanyar

Kirándulásunk alatt a nagy meleg ellenére sok kirándulóval találkozhattunk. Legtöbbjük egyszeri "kocatúrista" volt, aki nem a legmegfelelőbb felszereléssel vágott neki, és szemmel láthatóan sokaknak ismeretlen terep volt az erdő. Érdekes, hogy a szakadékban és fent Dobogókőn sok szlovák turistával találkoztunk. Ennek tulajdonképpen örülök, bár csak remélni tudom, hogy a helyi magyarok jó vendéglátókhoz méltóan fogadják őket is. A Prédikálószékre kapaszkodva is összefutottunk egy párral, aki nem igazán megfelelő felszereléssel, térkép nélkül kirándultak. Kicsit csodálkoztam, amikor kiderült, hogy ők is a Vadálló köveken jönnek majd lefelé, de úgy tűnt, még nem is hallottak az ottani speciális terepviszonyokról. Azért remélem, végül épségben leértek, mielőtt megérkezett az eső.

Vadálló kövek

Mi is arra indultunk, és hamarosan lefelé araszoltunk a nagyon eredek, és helyenként veszélyes, porló sziklafalon. Szerencsére lejjebb már fák között vezetett a továbbra is meredek ösvény, s végül visszaértünk a forráshoz, majd hamarosan a Dömösön hagyott autóhoz.

Érdekes, hogy ez az alig tizennyolc kilométeres körút mennyire változatos tájképeken visz át. A Rám-szakadék szurdoka, a hegység északi oldalának bükköse, a Prédikálószék déli kitettségű oldalának szinte mediterrán hangulatú tölgyesei annyira elütnek az általam mostanában látott északi nyíresektől, fenyvesektől, hogy alig tudtam betelni változatos szépségükkel.

Pénteken következett a hazaút a négy csimotával. Szerencsére a menetrend nagyon kényelmes volt, késő délelőtti indulás, kora délutáni érkezés, viszonylag rövid átszállás Helsinkiben. Így nagyon kellemes a utazni!

Strandolás finn módra

Szombaton kicsit regenerálódtunk, s este megérkezett Zsuzsi öccse és sógornője, vagyis Luca babánk keresztszülei. Nálunk töltenek egy hetet, s ezzel hosszú esti Catan csatáknak nézünk elébe időnkénti filmnézéssel fűszerezve. Sajnos mostanában erre esik az eső, és kissé hűvös van, ezért a strandra csak vasárnap jutottunk ki. Viszont ennek örömére még a nap is kisütött! Mintegy öt egész percre....

Arany napok 3

Az elmúlt hétvégén nyaralásunk elérkezett a legizgalmasabb részéhez. Pár héttel ezelőtt megkérdeztem Zsuzsit, hogy mi lenne az, amit legszívesebben csinálna ez alatt a négy hét alatt, amíg kettesben vagyunk. Félig meddig talán poénból, de mindenesetre azt mondta, hogy elutazni Tallinnba. Gondolkodtam a dolgon, és hát az időbe pont beleférne, szóval miért is ne? Az ebookers a honlapján hirdetett kedvezményt, ha az ember repülőjegyet és szállást is ott foglal, szóval gondoltam egy merészet, és lefoglaltam két repjegyet és egy hotelszobát. Elvégre mindjárt itt a házassági évfordulónk, méghozzá a tizenharmadik!

Így történt, hogy pénteken délután a munka után beültünk az autóba, és irány a tamperei repülőtér! Az út Helsinkiig majdnem harminc perc, majd két óra várakozott. Ezalatt beültünk a tranzitban egy vendéglőbe, és alaposan megvacsoráztunk. Helsinkitől Tallinn légvonalban csak tán hetven kilométer, szóval a második repülőzés se volt több fél óránál, így este fél tízre már be is kocogtunk a szállodába, ami nem volt más, mint a híres nevezetes Hotel Viru.

Ez a szálloda a város történelmi belvárosának tőszomszédságába épült, s híres-hírhedt volt a szovjet időkben. Ugyanis a legfelső szintet teljes egészében a KGB foglalta el, s minden szobája be volt poloskázva. Miután minden külföldi vendég itt szállt meg, a szolgálatok időben értesültek mindenről, amiről akartak. Szerencsére ez nem volt elég a szovjet rendszer bukásának elkerüléséhez, és az ötszáz szobás monstrumot a finnek vették meg a kilencvenes években, és az egészet teljesen átépítették a nyugati igényeknek megfelelően. Ahogy a kollégák megjegyezték, ha nem is a legjobb szálloda ma Észtországban, azért nagyon is megfelel az átlag igényeknek.

És valóban. Szobánk a tizenötödik emeleten volt, s a tengerre nézett, így romantikus kilátásunk volt az óvárosra és a kikötőre. Este már csak alvásra futotta az erőnkből, hiszen ugye nap közben még dolgoztunk.

Kilátás a fal tetejéről

Szombatra terveztem a várost először látogatók számára kötelező programpontot, az óváros megtekintését. Reggel, a jó ki reggeli után nyakunkba vettük a várost. Az óvárosból kiemelkedik a Toompea, vagyis Dómhegy, ami egy belső vár a várfalon belül. Itt élt az eredetileg dán nemesség. Tallinn neve ugye azt jelenti, hogy dán vár, hiszen a várost lényegében a dánok alapították. Fölmásztunk a várfal meredek lépcsőjén, megnéztük a híres templomokat. Megnéztük a városházát szó szerint a pincétől a padlásig, sőt, még a városháza tornyába is fölcaplattunk. Ezután megnéztük az egykori domonkosrendi kolostor romjait.

A Szent Olaf templom

Zsuzsi egy lovag karmai között a Főtéren

Lépcsők...

A város talán legismertebb látnivalója a Szent Olaf templom, melyet a 12. században építettek, s melynek százötven méter magas tornya a középkor óta iránymutató a hajósoknak, s a város domináló látványa. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ebbe a toronyba is felmásszunk, s ezzel elmondhassuk, hogy a nap folyamán összesen vagy ezer lépcsőt megmásztunk. Nem mondom, jól kifáradtunk, de nagyon megérte. A panoráma kárpótolt a sajgó combokért.

Ezután még a városfal egyik körbástyájában található tengerészeti múzeum került sorra, sok sok hajómodellel, amit természetesen nagyon élveztem, és alaposan felemlegettük a modelleket, amit tinédzser koromban Apával gyártottunk.

Kilátás a templomtorony tetejéről

Természetesen az evésre is gondolni kell egy ilyen fárasztó nap folyamán. Az ebédet egy nagyon kellemes étteremben ejtettük meg két nagyobb lépcsőzés között, míg a vacsorát már egy keleties salátabárban. Mindkét helyen nagyon elégedettek voltunk a koszttal. Este még misére is elmentünk, mert csak az elővételezett mise volt angolul, s gondoltuk, ezt jobban értjük majd, mint a vasárnapi lengyel, orosz vagy észt nyelvűt.

A kolostorkert romjai

Vasárnap következett a program kevésbé konvencionális része. Zsuzsi már kiskora óta nagy rajongója az állatkerteknek, s felmerült, hogy biztos itt is van állatkert, s meg kellene nézni. Miért is ne? Az internetről sikerült levadásznom, hogy egész érdekes állatgyűjtemény van itt, és a recepciónál útba is igazítottak, így hát vasárnap reggel (ismételten a bőséges reggeli után), irány a Tallinn ZOO! Kitrolibuszoztunk a helyszínre, s élveztük a régi típusú jegylyukasztót, meg a felidézett emlékeket, amikor még a BKV is ilyenekkel operált. Az állatkertet könnyen megtaláltuk, és a korai érkezésnek köszönhetően szinte sorba se kellett állnunk a kapunál.

Az állatkert bejárata

Az állatkert igen nagy, és viszonylag új is. Sok, még hasznosítatlan, erdős parkos része van, szóval van tér bővítésre, mert amúgy már ezt is körbenőtte a város. A régi stílusú apró állatkifutókat bezárták, és nagy, modern szemléletű tereken tartják a különféle állatokat. Híres neves az itt tartott hegyikecske állomány, de nem mulasztottuk el megnézni a szokásos elefánt-csinpánz-krokodil kombinációt sem. Végül összesen vagy négy órán át sétáltunk az utcácskákon, sőt, megnéztük a trópusi és hüllőházakat is.

Pelikán

Végül egy gyors ebéd után délután négyre mentünk vissza a szállodához a csomagjainkért, s ismét irány a repülőtér! Ismét két órás várakozásunk volt Helsinkiben, de a fáradtság miatt már csak egy szendvicsezéshez volt kedvünk, se kilenc órakor végre felszállt gépünk Tampere felé. Végül fél tizenegy magasságában estünk haza, s ezzel zárult pazar kis utazásunk Zsuzsival Tallinnba.