Augusztusban az interneten barangolva olvasásra érdemes könyveket kerestem, és ráakadtam egy oldalra, ahol kortárs magyar sci-fi szerzők könyveiről voltak kritikák. Szemmel láthatólag sokak nem értik, hogy mi a különbség a science-fiction azaz a tudományos-fantasztikus műfaj és a fantasy azaz a fantáziavilág között. Ez utóbbiban nyugodtan operálhat a szerző természetfeletti jelenségekkel, varázslatokkal, míg az előbbiben erről szó sem lehet, hiszen minden tételnek, eszköznek tudományos alapon levezethetőnek kell lennie. A fantasy regények jobbára puszta kalandtörténetek, ellenben a sci-fi írások inkább valamilyen tudományos vagy társadalmi problémakört mutatnak be a történetükön keresztül. Fantasyra (számomra) kiváló példa Herbert Dűne regényfolyama, a sci-fi-re pedig Brandon Hackett (Markovics Botond) Isten gépei regénye, melyre a fent említett honlapon akadtam rá. A magyar szerzőnek nem ez az első tudományos fantasztikus írása, elsőként az A poszthumán döntés címet viselő korábbi könyvének recenziójára akadtam rá, és már az is jó benyomást tett rám. De aztán a szerző saját blogján azt olvastam, hogy ő maga is jobban sikerültnek tartja az Isten gépei-t, amit az értő publikum Zsoldos Péter díjjal jutalmazott. Nosza, irány hát a bookline, megrendeltem a kötetet néhány lányregény és gyerekdal CD társaságában. Az elmúlt héten a buszon blogírás helyett könyvolvasással töltöttem el az időmet a, ezért is csúszott annyit az előző blogom. Az Isten gépei-t olvastam.
Maga a történet a technológiai szingularitás témakört járja körbe, és örömömre nagyon érthetően mutatja be a kérdéskört. Bár a párhuzamos Földek említésével kicsit megijedtem, hogy már megint egy vacak fantasy-t akarnak sci-fi címkével eladni, de aztán tovább olvasva a történetet, megkönnyebbülésemre kiderült, hogy erről szó sincs. A központi témáról, tudniillik a technológiai szingularitásról már hallottam, bár a témába vágó könyvet még nem olvastam. Hozzávetőlegesen arról van szó, hogy egyes nézetek szerint a technológiai fejlődés üteme egyre gyorsul, olyannyira, hogy valamikor a 21. század közepe táján a fejlődés úgy elszalad, hogy a jelen trendek extrapolálásával megjósolhatatlanná válik miden folyamat. A szingularitás egyes gondolkodói szerint a kritikus pont az általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence) kifejlesztése lesz, amely képes lesz majd saját magát tökéletesíteni, vagy magánál tökéletesebb mesterséges intelligenciákat alkotni. Az így létrejövő „szuperintelligenciák” által szalad majd annyira el a tudományos technológiai fejlődés, hogy annak ütemét az emberiség nem képes követni, így áll be a szingularitás. Az elmélet szerint négyféle kimenetele lehet egy ilyen folyamatnak. Legegyszerűbb eset, ha megerősödnek az antitechnológiai mozgalmak, és a neoludditák erőszakkal visszavezetik a társadalmat egy pre-technológiai korba, ezért a szingularitás nem következik be. A második verzió szerint a fejlődést az emberiség elitje képes kontroll alatt tartani, így a fejlődés nem pörög fel kontrollálhatatlanul, és nem jönnek létre szuperintelligenciák. A harmadik úton a szingularitás előtt létrejövő embernél intelligensebb gépek véletlenül vagy rosszindulatból elpusztítják az emberiséget, míg végül a negyedik változat szerint jóindulatúan viseltetnek az emberiség, mint szülő faj iránt, és azzal mintegy szimbiózisban élnek majd. Nézetem szerint a negyedik a kívánatos út, de a valóságban a második valósul majd meg, nem annyira az emberiség józan kontrolljának köszönhetően, sokkal inkább azért, mert technológiai kényszerek nem teszik majd lehetővé az embernél intelligensebb gépek kifejlesztését.
Ami magát a könyvet illeti, valóban remek írás, bár néha, főleg a történet elején az volt az érzésem, hogy nagyon vázlatosak a párbeszédek, valahogy nem gördülékenyek, nem is kidolgozottak. Olyan, amilyet én is tudnék írni, valahogy kezdő benyomását kelti. Ráadásul időnként olyan klisék jelennek meg, amitől én már élőszóban hallva is kiütést kapok: "Ez is egyfajta magyarázat volt." Aztán a közepe táján eltűnik ez, utána már nem volt ilyen érzésem, a végére meg már annyira felgyorsul a sztori, hogy teljesen profinak tűnik a stílus. Egyetlen, számomra nagyon zavaró momentum van, nevezetesen, hogy az egyik szereplő a történet első harmadában rendkívül trágár módon beszél. Gondolkodtam rajta, hogy ennek oka van e, de semmi elégséges indokot nem találtam, ezért ez a momentum egy hatalmas fekete pont nálam a szerzőnek, szükségtelen feketebeszédért, reméljük ilyen stilisztikai baklövést nem követ a későbbiekben el.
A történet hangulata egyébiránt eléggé furcsa. Se nem egyértelműen optimista, mint a klasszikus sci-fi, se nem végletesen pesszimista, mint a cyberpunk. Miután számtalan kérdést szándékosan nyitva hagyott a szerző, így olvasás után még hosszú ideig gondolkodtam az érintett témákon, ilyen értelemben ez a könyv nagyon jó. Összességében az Isten gépei-t (újra)olvasásra érdemesnek jelöltem meg a képzeletbeli könyvlistámon, a szerzőt pedig figyelni fogom, ha új könyvvel jelentkezik, akkor megfontolom majd annak beszerzését.
Maga a történet a technológiai szingularitás témakört járja körbe, és örömömre nagyon érthetően mutatja be a kérdéskört. Bár a párhuzamos Földek említésével kicsit megijedtem, hogy már megint egy vacak fantasy-t akarnak sci-fi címkével eladni, de aztán tovább olvasva a történetet, megkönnyebbülésemre kiderült, hogy erről szó sincs. A központi témáról, tudniillik a technológiai szingularitásról már hallottam, bár a témába vágó könyvet még nem olvastam. Hozzávetőlegesen arról van szó, hogy egyes nézetek szerint a technológiai fejlődés üteme egyre gyorsul, olyannyira, hogy valamikor a 21. század közepe táján a fejlődés úgy elszalad, hogy a jelen trendek extrapolálásával megjósolhatatlanná válik miden folyamat. A szingularitás egyes gondolkodói szerint a kritikus pont az általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence) kifejlesztése lesz, amely képes lesz majd saját magát tökéletesíteni, vagy magánál tökéletesebb mesterséges intelligenciákat alkotni. Az így létrejövő „szuperintelligenciák” által szalad majd annyira el a tudományos technológiai fejlődés, hogy annak ütemét az emberiség nem képes követni, így áll be a szingularitás. Az elmélet szerint négyféle kimenetele lehet egy ilyen folyamatnak. Legegyszerűbb eset, ha megerősödnek az antitechnológiai mozgalmak, és a neoludditák erőszakkal visszavezetik a társadalmat egy pre-technológiai korba, ezért a szingularitás nem következik be. A második verzió szerint a fejlődést az emberiség elitje képes kontroll alatt tartani, így a fejlődés nem pörög fel kontrollálhatatlanul, és nem jönnek létre szuperintelligenciák. A harmadik úton a szingularitás előtt létrejövő embernél intelligensebb gépek véletlenül vagy rosszindulatból elpusztítják az emberiséget, míg végül a negyedik változat szerint jóindulatúan viseltetnek az emberiség, mint szülő faj iránt, és azzal mintegy szimbiózisban élnek majd. Nézetem szerint a negyedik a kívánatos út, de a valóságban a második valósul majd meg, nem annyira az emberiség józan kontrolljának köszönhetően, sokkal inkább azért, mert technológiai kényszerek nem teszik majd lehetővé az embernél intelligensebb gépek kifejlesztését.
Ami magát a könyvet illeti, valóban remek írás, bár néha, főleg a történet elején az volt az érzésem, hogy nagyon vázlatosak a párbeszédek, valahogy nem gördülékenyek, nem is kidolgozottak. Olyan, amilyet én is tudnék írni, valahogy kezdő benyomását kelti. Ráadásul időnként olyan klisék jelennek meg, amitől én már élőszóban hallva is kiütést kapok: "Ez is egyfajta magyarázat volt." Aztán a közepe táján eltűnik ez, utána már nem volt ilyen érzésem, a végére meg már annyira felgyorsul a sztori, hogy teljesen profinak tűnik a stílus. Egyetlen, számomra nagyon zavaró momentum van, nevezetesen, hogy az egyik szereplő a történet első harmadában rendkívül trágár módon beszél. Gondolkodtam rajta, hogy ennek oka van e, de semmi elégséges indokot nem találtam, ezért ez a momentum egy hatalmas fekete pont nálam a szerzőnek, szükségtelen feketebeszédért, reméljük ilyen stilisztikai baklövést nem követ a későbbiekben el.
A történet hangulata egyébiránt eléggé furcsa. Se nem egyértelműen optimista, mint a klasszikus sci-fi, se nem végletesen pesszimista, mint a cyberpunk. Miután számtalan kérdést szándékosan nyitva hagyott a szerző, így olvasás után még hosszú ideig gondolkodtam az érintett témákon, ilyen értelemben ez a könyv nagyon jó. Összességében az Isten gépei-t (újra)olvasásra érdemesnek jelöltem meg a képzeletbeli könyvlistámon, a szerzőt pedig figyelni fogom, ha új könyvvel jelentkezik, akkor megfontolom majd annak beszerzését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése