2009. szeptember 30., szerda

Dühös vagyok

Merthogy a hivatal mindig kitalál valamit. Adódott, hogy pénzt kellene átutalnom a magyarországi számlámról a finnországira. Szép kis feladat, egyszerűnek tűnik. Persze mi sem egyszerűbb, mint beballagni a legközelebbi OTP fiókba, kitölteni a megfelelő cédulát, és a többit már a Bank intézi. A bibi, hogy a legközelebbi OTP fiók kétezer kilométerre van ide, és valahogy szerettem volna megúszni a hazarepülést. Hogy miért? Elsősorban anyagi megfontolásokból. Az egynapos oda vissza út esetében ugyanis a repülőjegy ára háromszázezer forint magasságában mozog, amire még a finn álomfizetésemből se futja csak úgy. A légitársaságok filozófiája: ha csóresz vagy, ne akarj sietni. A legolcsóbb turistaosztályú jegy meg csak három éjszakás budapesti tartózkodástól kezdődik, de az is kábé százezer magyar forint körül van. Nos, hát ezek a piszkos anyagiak, amiket szerettem volna megspórolni. Második lehetőség, hogy az interneten keresztül adom le az átutalási megbízást. Ez nagyon szép, de értékhatár van, és a szóban forgó hatalmas összeg már bőven túllépi azt a határt, amit még átutalhatok az interneten keresztül. (No nem kell megbotránkoztatni, az átutalandó összeg nem haladja meg a napokban publikált állami vezetők egyhavi fizetését, ez csak nekünk, egyszeri középosztálybelieknek olyan nagy összeg, másoknak egy fél nyaralás ára se....) Mit tehet hát az egyszeri kuncsaft? Hirtelen felindulásból felhívja az OTP ügyfélszolgálatát, ugyan mondják már meg, hogyan kell innen a távolból adott paraméterekkel elindítani egy átutalást? A telefonban a kisasszony nagyon kedves és segítőkész. Elmondja, hogy semmi probléma, írjak egy meghatalmazást valaki Magyarországon élő rokonomnak, írassam alá két tanúval, a megbízás tartalmazza ezt és ezt az adatot, a megbízott fáradjon be bármely deviza ügyekkel foglalkozó OTP fiókba, és az ügy el leszen rendezve. Nos, legyen. A papírt megírtam, aláírtam, elpostáztam az öcsémnek, aki befáradt egy megfelelő OTP fiókba. Itt ért az első meglepetés. Az ottani ügyintéző már nem volt olyan kedves és rugalmas mint a telefonos alteregója, ő közölte, hogy a meghatalmazás nagyon szép, de így nem fogadhatja el. Legyek szíves a finnországi magyar nagykövetség konzulátusán hitelesíttetni az aláírásomat. Egyébként is, az ilyen ügyet nem ám akármelyik fiókban, hanem csak a számlavezető fiókban lehet intézni, úgyhogy legközelebb ott kellene próbálkozni. No, szép, megint olyasmibe kezdtem, amiről fogalmam sincs.... Email ment a konzulátusra, hogy hogyan kell egy ilyen megbízást hitelesíttetni. Válasz jött, hogy személyes megjelenés szükségeltetik, és akkor a konzul előtt aláírhatom a papíromat, és ő 30 euró (nagyjából nyolcezer magyarországi forint) befizetése ellenében ellenjegyzi az aláírásomat, tanúsítván, hogy valóban én adtam a meghatalmazást. Egyébként pedig fogadóóra kedden és pénteken délelőtt. Remek. Pénteken szabadnap kivéve, jómagam autóba ültem, elszáguldottam Helsinkibe a nagykövetségre (cirka 180 km), ahol a megbízást aláírtam, harminc eurótól fájdalmas búcsút vettem, az aláírásomat ellenjegyezte a konzul, hazaautóztam, a meghatalmazást postáztam expressz-ajánlva az öcsémnek. Közben drága jó édesanyám kiderítette helyettem, hogy hol is van a számlavezető fiókom, mert a hely, ahol régen nyitottam a számlát már rég megszűnt, illetve átköltözött az Astoria mellé. Szóval kedden öcsém (immáron rutinosan anyuval felszerelkezve) beballagott a számlavezető fiókomba, ahol a papírt meglátva faxolgatásba kezdtek. Kiderítették, hogy ácsi, ez így nem jó, mert a mellékelt meghatalmazás magánokirat, a ilyen meghatalmazást viszont csak közokirat formájában fogadják el, amit csak közjegyző állíthat ki, ügymenet stornózva. Remek. Miután közjegyző nem akad a helsinki magyar nagykövetségen, ezért fáradjak Budapestre, hogy kiállíthassak egy megfelelő megbízást, amit már elfogad a Bank. Nos hát, ezzel be is zárult a kör. Alighanem kénytelen leszek szándékom ellenére Magyarországra repülni, ahol közjegyző helyett befáradok a számlavezető fiókomba, és saját becses kis kacsómmal kitöltöm az átutalási cédulát, és az ügy el leszen intézve. (Hacsak ki nem talál a Bank valamit, amivel meggátolhat eme cselekedetemben.) De az is biztos, hogy amikor kilépek a Bank ajtaján még a port is lerázom, ami odabent a cipőmhöz tapadt. Egyébként ha odafönt kicsit is adnak az egyszeri középosztálybeliek kívánságára, akkor az ítélet napján Szodoma és Gomorra lakóinak elviselhetőbb lesz a sorsuk, mint a magyar jogrendszer megalkotóinak. Annál rosszabb csak a Bank ügyintézőinek lesz, akik háromszor háromfélét tudnak mondani egy ügy elintézésével kapcsolatban, amiből persze egyik se működik....
Ja, ez volt a századik bejegyzésem a blogomban.

2 megjegyzés:

George Hron írta...

Talan el kellene gondolkodni a bankvaltason...

Csaba írta...

A jogszabályokat nem a Bank találja ki, a végkifejlet bankfüggetlen lett volna. Szóval nem bankváltás, országváltás.