2010. február 20., szombat

Családi statisztika vendégekkel

Az elmúlt hét során jó sok minden történt. Mindenek előtt Zsuzsi sikeresen befejezte a finn nyelvtanfolyamot. A nyelvvizsgán az összes feladatkörben A2.2 szintet ért el, ami a kapható legmagasabb volt ezen a vizsgán, azaz most már papírja is van róla, hogy tud finnül. Én ugyan ezt eddig is tudtam, de ugyebár vannak, akiket ilyenekről csak hivatalos papírral lehet meggyőzni.
Szombaton délelőtt kitört rajtam a szakmai ártalom. Rádöbbentem, hogy egy csomó érdekes statisztikai adat lappang a családunkban, és nyomban neki is láttam hogy elderítsem őket. Már az egyszerű leíró statisztika is érdekességekkel tudott szolgálni. Kiderült például, hogy családunk összesített életkora 1132 hónap (és ez mintegy öt naponta eggyel nő!), magasságunk 795 centiméter (gondoljuk csak el, kis híján nyolc méter), és az egy főre jutó átlagos fogszám 23,17. Nos, ez utóbbi adattal nem dicsekszem, hiszen nyilvánvalóan jómagam erősen lefelé húzom azt az átlagot. Mindez elég jó de szinte semmi ahhoz képest, ha összefüggéseket próbálunk keresni bizonyos adatok között. Nagy meglepetésemre a kor és a testtömeg között egyszerű egyenes arányosságot figyeltem meg, miszerint családunkban bárki tömegét jó közelítéssel kiszámíthatjuk a
Tömeg = 0,15 * kor + 10,33
képlet segítségével, amikor is a tömeget kilogrammban, a kort pedig hónapokban mérjük. Ez mindenesetre gyönyörűen alátámasztja azt a megfigyelésemet, miszerint az ember tömege az idő előrehaladtával szigorúan monoton növekszik. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az emberi életet nem lehet egyszerű matematikai formulákkal leírni. Ezért lehet az, hogy az én tömegem a képletből kiszámított értéknél kicsit több, míg Zsuzsié kicsit kevesebb. Mondjuk az egy kicsit megijesztett, hogy ezek szerint 70 éves koromra 136 kiló leszek. Asszem ideje már most nekifognom egy alapos hízókúrának, különben magam leszek elméletem élő cáfolata.
A másik megfigyelés, melyet a témában tettem, az a testmagasság és a tömeg összefüggéseire vonatkozik. Mielőtt a konkrét elemzésnek nekiláttam volna, már voltak elképzeléseim erre, hiszen ha az embert egy homogén kockával modellezzük (figyelem, a tudományban gyakori a lényegtelen szempontok elhanyagolása, és bonyolult dolgok valamivel egyszerűbbel való közelítése), tehát ha a növekedést kockával modellezzük, akkor, feltéve ha növekedés közben az emberkocka sűrűsége nem változik, akkor a tömeg a magasságnak pontosan a harmadik hatványával (köbével) arányos. Azaz, hogy szemléletesen fejezzem ki magamat, amíg kétszer akkorára növünk, nyolcszor akkorára hízunk. Lássuk, mit támaszt alá mindebből a puritán empíria! S lőn, hogy a mért pontokra illesztett görbe szerint
Tömeg = Konstans * Testmagasság2,78
A képletben szereplő konstans értéke a tömeg és a testmagasság mérésére használt mértékegységtől függ, ha kilogrammot és centimétert használunk, akkor az érték 0,000043. De nem a konstans a lényeg, hanem a testmagasság kitevője, ami 2,78. Ha ezt a kockamodellünkből következő háromhoz hasonlítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy kockával egész jól közelíthetjük az embert (természetesen szigorúan csak
a testtömeg – testmagasság összefüggésének viszonylatában.
Szombat délután megérkezett Adri és Beni. Zsuzsi öccse, aki erdőbiológus, egy konferenciára érkezett Tamperébe. Befűztük, hogy lakjon nálunk, és hozza a feleségét is, hogy így legyen végre alkalmunk egy kicsit jobban összeismerkedni, hiszen eddig csak néhány szót volt alkalmunk váltani a néhány találkozásunk során. Míg a férfiak kemény munkával lendítették előre a tudományt, addig a feleségek rekreációs tevékenységet végeztek. Kedden uszodába mentek, csütörtökön síelni a közeli Sappeeba, a helyi síparadicsomba. Szóval a pihenés aktív formáját választották. Azért nekünk is kijutott a jóból, esténként ugyanis hosszas társasjátékozások folytak, Catan és Trivial Pursuit. Bár be kell látnunk, ez utóbbi mindentudó Bapuf részvétele nélkül nem volt az igazi, mert a kérdéseknek csak a töredékére tudtuk a választ. Pénteken a konferencia végének örömére nagy közös éttermi ebédelést csaptunk Tamperében. Muikkut ettünk, ami egyfajta apró egyben sült hal. Volt még brokkolileves, meg mindenféle remek saláta, szóval belaktunk alaposan. Persze húst most mellőznünk kellett, hiszen szerdán megkezdődött a nagyböjt. Aki nem próbálta, az higgye el bemondásra, hogy hamvazószerda az év leghosszabb napja, ami az étkezést illeti. Mindezekhez ráadásképpen e rövidke hét alatt volt még kétszer szaunázás, és szombat délelőtt sífutás is, azaz igazán mozgalmas és sportokban gazdag hetünk volt. Remélem a vendégek is élvezték mindezt, annak ellenére, hogy ismét visszatért a rendes tél, és megint mínusz húsz körül alakul a hőmérséklet. Sajnos most ebéd után (párolt rénszarvashús vörös áfonyával!) elmentek a fiatalok. Üdv Beni, üdv Adri, gyertek hozzánk jövőre is!

Nincsenek megjegyzések: