Az elmúlt héten Kangasala időjárását a szélsőségek uralták. Szerda hajnalban még mínusz huszonnyolcat mutatott az ablakunkban a hőmérő, és joggal gyanakodott az ember, hogy valami nagyon nincsen rendben, ugyanis közben napokig folyamatosan szakadt a hó, leesett vagy fél méter legalább. Aztán röpke három nap alatt mintegy harminc fokot melegedett, és vasárnapra már enyhe olvadást mutatott a higanyszál. A tetők szó szerint roskadoznak a hatalmas hómennyiség súlya alatt. Ez főleg a lapos tetők esetén nagy baj, mert bár, mint megtudtam, erre tervezési szabály, hogy a tetőszerkezeteknek négyzetméterenként kétszáz kilót el kell bírniuk, azért a lapos tetőről csak nem csúszik le úgy a felhalmozódott hópaplan, mint a ferdéről.
A hétvége ennek örömére a hólapátolás jegyében telt el. Szom
bat délután az autóbeállók tetejével kezdtük. Két szomszédos fiatalemberrel, Janne-val és Jaakko-val felmásztunk és alaposan letoltuk a tél eleje óta felhalmozódott havat. A tetőn állva realizálja csak az ember, hogy mennyi hó is esett idén télen. Odafent ugyanis combközépig ért a hóréteg, amit olyan hatva-hetven centire becsültem. Mivel a két autóbeálló vagy harminc méter hosszú és öt-hat méter széles, ez azt jelenti, hogy mi hárman bizony vagy száznyolcvan köbméter havat hánytunk le két óra alatt. Az eset után a beállók mögött csinos kis hófal keletkezett, mely csaknem felért a tetőig.
Vasárnap a saját portámon is folytattam a hóhányást. A külső tárolónk szintén lapos tetejéről lapátoltam le a havat, meg a háztetőnkről is, ameddig elértem a lapáttal. A gyerekek is kivették a részüket az élvezetből. Az egyik jókora hókupac átalakult hóvárrá, aminek alagút bejárata is van. Nagy hévvel folyt az építkezés, az egész család dolgozott rajta.
Sajnos az elmúlt időszakot a betegségek fémjelezték. Luca kezdte dackorszakkal kombinált hörghuruttal, melynek tünetei eleinte láz (szerencsére n
em túl magas), később folyamatos hiszti és köhögés. Szerencsére most már kilábalóban van a gyermek, már ami a hörghurutot illeti, a dackorszak még marad, amennyiben helyesen következtetek a folyamatos bőgésből és „anyázásból”. (Mármint-hogy „csak az anya jó” a válasz minden kérdésre.) Ennek a kórságnak köszönhetően Luci itthon töltötte az elmúlt hetet, és ezzel alaposan megviselte Zsuzsi idegeit. Szombatra már a nagyok is elkapták a takonykórt a kicsitől, úgyhogy a jövő heti síszünetet az egész társaság lábadozással fogja itthon tölteni. Mindez rendkívül jótékony hatásúnak ígérkezik a családi alaphangulatra nézve...
Én megpróbálom a munkahelyen átvészelni a kórt. Kedden lesz az utolsó előadás az evolúció kurzusomban (a társadalmak eredete), és már gőzerővel készülök a két hét múlva startoló filogenetika sorozatra is (már a első előadás anyaga kész is van). Hogy a kutatási munkákra mikor lesz időm és energiám, az még kérdéses.
bat délután az autóbeállók tetejével kezdtük. Két szomszédos fiatalemberrel, Janne-val és Jaakko-val felmásztunk és alaposan letoltuk a tél eleje óta felhalmozódott havat. A tetőn állva realizálja csak az ember, hogy mennyi hó is esett idén télen. Odafent ugyanis combközépig ért a hóréteg, amit olyan hatva-hetven centire becsültem. Mivel a két autóbeálló vagy harminc méter hosszú és öt-hat méter széles, ez azt jelenti, hogy mi hárman bizony vagy száznyolcvan köbméter havat hánytunk le két óra alatt. Az eset után a beállók mögött csinos kis hófal keletkezett, mely csaknem felért a tetőig.Vasárnap a saját portámon is folytattam a hóhányást. A külső tárolónk szintén lapos tetejéről lapátoltam le a havat, meg a háztetőnkről is, ameddig elértem a lapáttal. A gyerekek is kivették a részüket az élvezetből. Az egyik jókora hókupac átalakult hóvárrá, aminek alagút bejárata is van. Nagy hévvel folyt az építkezés, az egész család dolgozott rajta.
Sajnos az elmúlt időszakot a betegségek fémjelezték. Luca kezdte dackorszakkal kombinált hörghuruttal, melynek tünetei eleinte láz (szerencsére n
em túl magas), később folyamatos hiszti és köhögés. Szerencsére most már kilábalóban van a gyermek, már ami a hörghurutot illeti, a dackorszak még marad, amennyiben helyesen következtetek a folyamatos bőgésből és „anyázásból”. (Mármint-hogy „csak az anya jó” a válasz minden kérdésre.) Ennek a kórságnak köszönhetően Luci itthon töltötte az elmúlt hetet, és ezzel alaposan megviselte Zsuzsi idegeit. Szombatra már a nagyok is elkapták a takonykórt a kicsitől, úgyhogy a jövő heti síszünetet az egész társaság lábadozással fogja itthon tölteni. Mindez rendkívül jótékony hatásúnak ígérkezik a családi alaphangulatra nézve...Én megpróbálom a munkahelyen átvészelni a kórt. Kedden lesz az utolsó előadás az evolúció kurzusomban (a társadalmak eredete), és már gőzerővel készülök a két hét múlva startoló filogenetika sorozatra is (már a első előadás anyaga kész is van). Hogy a kutatási munkákra mikor lesz időm és energiám, az még kérdéses.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése