Síszünet

Véget ért hát a szünet a gyerkőcöknek. A végére mind meggyógyult, bár Balázs még köhög kissé, de azért ma reggel lelkesen száguldozott körbe a lakásban. Autóversenyzőset játszottunk, és persze én veszítettem. Lassan itt is tavaszodik, bár természetesen ez amolyan finn tavaszodás. Reggelente még mínusz tizenöt körül jár a hőmérő, de napközben, amikor gyönyörűen süt a nap, felmegy néha olvadásig. A hó jól tartja magát, kiváló a terep síeléshez. Volt néhány program is, pénteken Móni jött a gyerekeivel, vasárnap délután pedig játszóház. A hétvégére amúgy vendégeket vártunk, d sajnos lemondták, betegség miatt. Talán jövő héten, remélhetőleg addigra meggyógyulnak ők is, és mi sem esünk vissza.
Vasárnap olvasgattam Ortutay Gyula Naplóját 1939 januárjából. Félelmetes a korrajz, amit megjelenít. Ugye ebben az időben túl vagyunk már a két bécsi döntésen, a Felvidék és Észak-Erdély „újra magyar”. A numerus clausus is törvényben van már, dúl a spanyol polgárháború. Mindenki tisztában van a közelgő háború tényével, éppcsak azon polemizálnak, hogy keleten tör e ki, vagy nyugaton. Mert ha nyugaton, akkor Magyarország esetleg megúszhatja pusztán élelmiszer beszolgáltatással. „Inkább éhezzen az ország, mint vérezzen.” Nos, mint tudjuk, nem jött be. Mindez szomorú, de ami az igazán megdöbbentő, az a belpolitikai hangulat leírása. Késhegyre menő és gyilkos sajtóháború a jobb és a baloldal között, a zsidókérdés gyökeréig megosztja a társadalmat. Bámulatos a párhuzam a mai magyar belpolitikai hangulattal. Úgy látszik a magyar értelmiség se akkor, se ma nem képes felnőni a független államirányítás feladatához. „Uralkodást magán nem tűr, s szabadságra érdemetlen.” Azóta is. Ugyanakkor ha az ismert végkifejletet nézzük, a kényszerű és feltétlen kiszolgálását az egyetlen nagyhatalomnak, mely koncot dobott; meg az egyszerű de kegyetlen megoldásokat, félelmetes a jövőkép, ami a mai Magyarország elé tárul. Komolyan elgondolkoztam a finn állampolgárság felvételén.