A nagy csövezés. 2. felvonás: Lepokoti

Elérkezett hát végre a várva várt költözés napja, vasárnap. Bevallom izgultam. Eredetileg arról volt szó, hogy két szobát kapunk, amelyek összenyílnak, de ez bizony igen szűkösnek ígérkezett. Délelőtt még elmentünk misére, azután aludtunk egy délutánit és öt órakor bezsúfolódtunk a kocsiba, s elhajtottunk átmeneti szállásunkra. Ruháink bőröndben, zsákokban, hála, főleg Zsuzsinak.

A szállás, mint már talán említettem, a Kangasalan Lepokoti nevű helyen van. Ez egy jó száz éves régi kúria, a századelő stílusában berendezve. Amolyan múzeum féle, de ahol néhány szobát kiadnak. Finnország sok híressége lakott ebben a házban, kezdve Mannerheimtől, Sibeliuson át Jalmari Finne-ig. Van is egy szoba a hírességeknek dedikálva, ahol az illetők tárgyai, fényképei vannak kiállítva. Mondtuk is Zsuzsival, hogy száz év múlva majd mi is ott leszünk, mint a Lepokoti nevezetes lakói. Ehhez már csak híressé kell válnunk...
Mikor megtekintettük leendő szobánkat, rögtön láttam, hogy félelmem nem volt alaptalan. A szobák ugyanis hálószobák, a szó legszorosabb értelmében, azaz kicsik, s ez főleg a gyerekszoba esetében kritikus. Szerencsére a néni mondta, hogy kaphatunk egy harmadik szobát, s mi kapva kaptunk az alkalmon, így most a teljes folyosó vége a mi territóriumunk a felső szinten, ami tulajdonképpen egész kényelmes állapot. A ház valóban évszázados, a szobákban cserépkályhával fűtünk, vécé és fürdő a földszinten. (Viszont van internet a szobákban, ami nem elhanyagolható szempont hálózatfüggő családunknál.)
A ház festői környezetben áll, a falu szélén, egy tó partján. Reggelente gyönyörű, színes napkeltékre ébredünk, már amikor éppen nem borult az idő, mint pont ma. A napi menetrendünk jelentősen módosult. Reggel hatkor kipattanunk az ágyból (itt némi túlzás érezhető a megfogalmazásban), majd életre babusgatjuk a csibéket. Gyors kakaózás után negyed nyolc magasságában elviharzunk lakásunkba, a lányokat lerakjuk az oviba, a fiúkat elindítjuk a suliba, s mi éppen csak rohanva elérjük a szokásos buszunkat. (A sofőrök már széles vigyorral megvárnak a megállóban.) Délután az egész társaság ugyancsak az Erämiehentiében a lakásunkon gyülekezik. Zsuzsi ér először haza, ahol megszemléli, hogy a munkások mekkora részt semmisítettek meg aznap a fürdőszobánkból. (Már a plafon és a padló eltávolítva, a felek egy része is, a szaniterekkel egyetemben.) Aztán főz, meg összeszedi a lányokat, Balut. Boti közben hazaér, s a fiúk csinálják a leckét, míg a lányok általában babáznak. Azután abszolváljuk az aznapi szokásos délutáni programot, balettot, cserkészetet, gyógytornát, mikorra mi jut. Aztán eszünk, majd átautózunk a Lepokotiba. Itt már csak az esti fürdetés, vacsi, ágyba zuhanásra van idő, s energia. Így is jó, ha tizenegyre ágyba kerülünk.
Tegnap mindezt érdekes esemény fűszerezte. Konferencia volt a Lepokotiban. Afrikai szakértők érkeztek, hogy finn kollégáikkal a csirketenyésztés legújabb módszereiről értekezzenek. Ez különösen annak a fényében érdekes esemény, hogy a finn boltokban alig lehet csirkehús féleségeket kapni. Igaz, fölvilágosítottak, hogy a csirkecomb, csirkemáj és fagyasztott egész csirke lefedi a helyi igényeket. Én meg csak álmodozhatok egy jó kis csirkenyak pörköltről...
A hétvégénk is mozgalmasan alakult. Szombaton a fiúknak sportnap volt az iskolában, ezért fél kilencre vittem őket, s délre mentünk értük. Közben vagy másfél órát otthon töltöttünk, de többet nem, mert fűtés híján már jó hideg van a lakásunkban. A vécét végleg kiszedték, a fürdőszobából pedig kivették a falakat, a mennyezetet és a padlót. Innen már csak hozzátenni lehet, remélem, hamarosan azt is megkezdik. Legalábbis kaptunk egy emailt, hogy most már mielőbb válasszunk csempét és járólapot.
Vasárnap délelőtt mise volt, délután meg játszóház ismét, a tamperei magyar családos csapattal. Jó volt ismét találkozni pár régi ismerőssel. Amúgy a jövő hetünk minden napjára is van némi program. A legizgalmasabb a szerda lesz, amikor is Balázsnak ismét jelenése van a kórházban. Ezúttal a szájcsontozat fejlődéséért aggódnak, azt vizsgálják majd meg. Közben Zsuzsinak lesz majd egy munkainterjúja, szóval meg kell majd valahogy oldani, hogy addig a Balázsra vigyázni tudjak. Reméljük, legalább az eső nem esik majd aznap...
Asszem ennyi elég is mára. Írom ezt vasárnap éjjel közvetlenül lefekvés előtt, meglehetősen fáradtan.