Az Útról

Indul a küszöbről az Út:

 ha nem vigyázok, elszelel, 

felkötöm én is a sarút, 

gyerünk utána, menni kell, 

utak találkozása vár, 

futok, a lábam bizsereg- 

csak ott lehetnék végre már! 

Aztán hová? Ki mondja meg? 

Néha elfog az érzés, hogy jó lenne menni, messzire, mert kalandok várnak, vagy lehetőségek, vagy még nem látott dolgok. És olykor olykor engedek az érzésnek, és elragad a forgószél, és mire kettőt pislantok, olyan helyeken találom magamat, ahová korábban nem hittem volna, hogy... Például Finnországban... Kangasalában... egy államtitkár fogadóóráján... 

Pár hete véletlenül olvastam láttam egy mozielőzetest a The Way (Az Út) című filmről. Megtetszett az a másfél percnyi ízelítő, amit egy ilyen bemutató reklám tartalmaz, és elhatároztam, hogy ezt a filmet bizony meg kell nézni. Nosza, Ebay-en pár euró plusz postaköltség, és hamarosan meg is érkezett a DVD. Szombaton este kerítettünk sort a film megnézésére, egy olyan filmére, ami biztosan nem nyer majd Oscar-t, mert nincs benne se szerelem, se akció, se sok más, amit mások szeretni szoktak a „jó” filmekben. 

Ellenben a fő téma egy olyan út, ami már több, mint ezer éve szólít sok sok embert, s amiről tulajdonképpen már én is sokat hallottam. A spanyolországi Camino eredetileg egy középkori zarándok út, amin a 11. század óta ezrek vándorolnak el egész Európából Santiago de Compostellába. Szent Jakab útja köré a modern kor egész kis kultuszt épített föl, kezdve Coelho sokat hájpolt könyvétől az egyszerű emberekig, akik nekiindultak. A filmet nézve, de talán már korábban is, érzem a gondolataimban a hívást, nekkiindulni, négy öt hetet az Úton tölteni. 

Zsuzsival beszélgettünk erről, a film kapcsán is, meg az Út kapcsán is, és egyetérthetünk abban, hogy manapság öt hetet odaáldozni egy ilyen bolondságra borzasztó sok, hisz mindenkinek van jobb dolga is. Fontosabb meg pláne. 

Utánanéztem a Wikipédián, ami azt mondja, hogy manapság évente hozzávetőlegesen kétszázezren járják be az tat, és hogy a zarándokoknak csak mintegy tizenhét százaléka jelöl meg indítéknak vallásos okokat. Kutattam magamban is, ugyan, honnan ered a hívás, és legföljebb csak valami olyasmit találtam, hogy az Út lényegéhez tartozik annak megtalálása is, hogy miért járom azt a bizonyos Utat. Talán Coelhonál olvastam ezt? 

Most még mindenesetre forgatom magamban ezt a gondolatot: Ha esetleg meglenne az az ötéves professzori kinevezés, akkor jövő június az Úton talál. Vajon így lesz?