Síszünet

A gyerekek iskolájában ismét elközelgett a síszünet. Mondhatni méltán, hiszen az utóbbi hetekben igen enyhe volt az időjárás, cserébe jó sok hó leesett, a kertben van vagy hatvan centiméter. Azaz, hogy csak volt, mert a síszünetben elmentek a felhők, és a hatalmas napsütések miatt kissé összeesett az egész hótakaró. Most már csak vagy ötven centi, de keményre van fagyva.
 Mindezek mellett a síszünetben ugye a fő dolog a szünet, azaz, hogy a gyerekeknek nincs iskola. Megkértük hát Anyut, hogy jöjjön el hozzánk kicsit unokákra felügyelni. És Anyu jött, és az unokák megint az ujjuk köré csavarták. Mert volt farsangi fánk, csokinyalóka, gumicukor, sőt, még disznósajt is, hiszen valamit nekem is kell ennem! (Gombóc Artúr után szabadon.) Az idő a felnőttek számára is remekül telt, mert sokat aludtunk, esténként sokat baboskártyáztunk, és egyszer még Catanoztunk is. Szokás szerint Zsuzsi nyert, miután a játék első felében kifejtette, hogy annyira rosszul rakta le a kezdő egységeit, hogy innen már csak akkor lehetséges nyerni, ha a játékostársak teljesen inkompetensek. Azért sikerült neki, szóval ezentúl teljesen Catan inkompetensnek tekintem magamat...
Közeledik a professzori pályázat leadási határideje. Az anyagom szépen összeállt, Zsuzsi anyukája kicsit nyelvileg is helyére pofozta, s most már az esélytelenek biztos nyugalmával tekintek a jövőbe, azaz holnap kinyomtatom az egészet (négy példányban, ahogy a kiírásban szerepel), s postázom a csomagot expresszajánlva. Ezután következik az izgatott várakozás. Közben kicsit kuszálja a képet, hogy Tromsøből is kaptam egy üzenetet, hogy az oda beadott pályázatom átjutott az első körön, úgyhogy most bírálás alatt van.

Szóval életünk egyfajta keresztúthoz érkezett, hogy merre halad majd a jövőnk, az sokban múlik mostani döntéseinken. Izgulunk is rendesen de egyfajta irányt legkorábban talán áprilisban – májusban láthatunk.