Esti olvasás

Új esti rend van nálunk kialakulóban. Este, nyolc körül (néha kicsit korábban, gyakran kicsit később), fürdés, vacsora és fogmosás után (no, meg a közös ima a gyerekekkel), a lányok elmennek aludni, a fiúknak meg mesét olvasok. Klasszak ezek a csendes esték, ülünk együtt a kanapén, én olvasok a fiúk meg együtt izgulnak a történeten. Emllékszem, amikor én voltam kicsi, és nekem olvastak a szüleim. A legkorábbi, ami még megmaradt, az még a „másik” lakásban volt. Ülök a kisszobában, a zöld rekamién kék pizsamában, és Anyu épp ott tart, hogy a kis hableány habbá változva lefolydogált a kövezeten. Eléggé szomorú voltam a végkifejleten, sokáig nem is értettem, minek írnak ilyen szomorú végű meséket. Mégis, az egésznek a hangulata megmaradt, gondolom, ez már a sokadik mese volt aznap este, esetleg beteg voltam, már nem emlékszem. De a sok mese mind bennem maradt. A második olvasós élményem meg az, amikor már az „új” lakásban Apuval a Rejtelmes szigetet olvassuk (Vernétől). Ez a történet még sokszor az után lenyűgözött, számtalanszor elolvastam később is. Ez, és az Egri csillagok volt az, amitől igazán megszerettem az olvasást.
Most a fiúkkal a Momót olvassuk Michael Ende-től. Már ezt is olvastam valamikor iskolás koromban, de nem sok minden maradt meg a történetből, csak az, hogy valami nagyon pozitív volt benne. Hát, most együtt végigizgultuk az egészet, Beppót, Gigit, az idővirágokat, Hora mestert és a szürke urakat. Vasárnap estére fejeztük be, és szerencsére minden jóra fordult a végére, Momo visszakapta barátait, Kassiopeia (a teknősbéka) meg visszatérhetett Hora mester házába. Nem tudom, mennyi marad meg belőle Botinak, és Balunak, talán csak az együtt olvasás hangulata, meg a könyvek szeretete, mint nekem. És ez már elég is.