2008. október 26., vasárnap

Októberi megemlékezés

Csütörtökön volt 23-a, az 56-os forradalom évfordulója. Ez alkalomból elmentünk a tamperei finn-magyar társaság által szervezett megemlékezésre. Ennek során ez finnországi magyar festőnő, Éva Luostarisen tárlatának megnyitója volt, illetve egy történeti jellegű előadást hallhattunk Burgenland sorsáról trianon után. Érdekes módon 56-ról nem sok szó esett. Az előadások elég érdekesek voltak, már amennyire meg tudom ítélni, hiszen finnül voltak. Meglepetésemre a gyerekek egész jól viselték, és Boti utólag viszonylag jól el tudta mondani, hogy miről is volt szó.
Luci alvókája megint teljesen fölborult. Megint elkezdett nagyon korán kelni, pláne most, hogy átállítottuk az órát, már fél négykor ki akar jönni. Persze ettől az egész délelőtt egy nyűglődés, ami kellően megnehezíti az életet.
A minap felhívtam Novák Ildit, mert már nagyon régen nem beszéltünk. Egészen pontosan két éve, amikor is Pécsen találkoztunk. Szerencsére ő jól van, továbbra is menyasszony státusban. Sajnos Tolvaj Eszterről ő se tud semmit. Eléggé aggódom miatta, már évek óta nem jut el semmi hír róla hozzám, s az emailjeimre se válaszol.
A munkában új hallgatóm van, aki nálam fogja írni a diplomamunkáját. Nem tűnik könnyű esetnek, pedig szerintem elég érdekes témát találtunk neki. Sajnos majdhogynem a kályhától kell indulnunk, pedig állítólag programozó. mégis szinte semmit nem tud a linuxos parancssorról.
Ma délután játszóház lesz, és Zsuzsi ötlete alapján üvegeket fogunk festeni mécseseknek, Ez szerintem nagyon jó, lévén, hogy igazán megkezdődött a sötét, esős borongós idő. Talán néhány mécses fel tudja majd dobni a hangulatot.

Nincsenek megjegyzések: