Az elmúlt héten végleg használhatatlanná vált a laptopom, így elérkezettnek láttam az időt egy újnak a beszerzésére. Persze már régebb óta számtottam rá, így volt rá némi pénz félretéve. A kívánságok és a lehetőségek összevetése után a választás egy Eee PC 901 modellre esett. Több előnye is van, egyrészt kevesebb mint fele annyiba kerül, mint egy olyan laptop, amit eredetileg szerettem volna, igaz, egyúttal a mérete is fele akkora. Ez részben előny, hisz így a buszon is sokkal kényelmesebben használhatom, ugyanakkor a gépelés kissé nehezebb rajta, plusz a hosszú í betű kissé szokatlan helyen van. Szerencsére nem is olyan gyakran fordul elő a hosszú í a magyar szövegekben, mint az ember gondolná. Egyenlőre még ismerkedem a készülékkel, és pl. próbálom lebeszélni arról, hogy mindent finnül közöljön velem.
Az elmúlt időben azért evilgi események is történtek. Vasárnap játszóházban voltunk, ahol aa gyerekek pillangókat festettek a kezükkel. Virágnak nagyon tetszett a móka, ő rögtön kettőt is festett. Balázs volt a kórházban felülvizsgálaton a mozgásával kapcsolatban. A jövő héten még folytatódik majd ez a dolog, és az erdményt majd csak akkor kapjuk meg. Ugyanaznap, kedden Botondnak osztálykirándulásonvoltak egy közeli tanyán, ahol kolbászt is sütögetek. Szerdától kitörtt az őszi szünet, és mind a négy gyerek otthon maradt Zsuzsival. Sőt, péntekeen én is maradtam, és délután közös családi kertészkedés volt.
Szombaton, azaz ma nagyon mozgalmas nap volt. Délelőtt nagytakartást rendeztünk, és nagy meglepetésemre a fiúk önként és dalolva nagyon aktívan részt vettek a munkában. Ennek igazán örültem, nem győztem dícsérni szorgalmukat. Ebédre remek sült csirke volt, ebéd után pedig Botival részt vettünk a ház közös kerttakarításában is. Délután négyre Gabiék jöttek hozzánk látogatóba, amire is Zsuzsi remek sütiket gyártott (sörkiflit és női szeszélyt). Mindkettő nagy sikert aratott.
Legfrissebb olvasmányélményem Arthur Clarke utolsó könyve, a “The last theorem” amit Frederik Pohl-lal közösen írtak, s amely augusztusban jelent meg. A könyv főszereplője egy matematikus, aki sikeresen bizonyítja Fermat híres tételét a diofantikus egyenletekről. Érdekes, hogy maga a történet egyfajta képtár, ahol felvonultatják azokat az ötleteket, amiket Clarke és Pohl a munkássága során bedobott. Persze az elmaradhatatlan űrlift itt is megvan, de van napvitorlás, jóindulatú, bár kissé destruktív szuperűrlények, és elektromágneses fegyver, amely az ellenség összes elektromos berendezését tönkreteszi. Az nem nagyon tetszett, hogy bizonyos részek korábbi művekből lettek átvéve, például a napvitorlások versenye, de az viszont igen, hogy a történet végkicsengése kifejezetten pozitív. Megható volt az gépben eltárolt “örök életről” olvasni annak tudatában, hogy Clarke ezen utolsó művének befejezése után maga is meghalt. Hát, nem ez a legnagyobb alkotása, de a Clarke rajongók bizonyára ezt a könyvét is nagy örömmel fogják olvasni.
Az elmúlt időben azért evilgi események is történtek. Vasárnap játszóházban voltunk, ahol aa gyerekek pillangókat festettek a kezükkel. Virágnak nagyon tetszett a móka, ő rögtön kettőt is festett. Balázs volt a kórházban felülvizsgálaton a mozgásával kapcsolatban. A jövő héten még folytatódik majd ez a dolog, és az erdményt majd csak akkor kapjuk meg. Ugyanaznap, kedden Botondnak osztálykirándulásonvoltak egy közeli tanyán, ahol kolbászt is sütögetek. Szerdától kitörtt az őszi szünet, és mind a négy gyerek otthon maradt Zsuzsival. Sőt, péntekeen én is maradtam, és délután közös családi kertészkedés volt.
Szombaton, azaz ma nagyon mozgalmas nap volt. Délelőtt nagytakartást rendeztünk, és nagy meglepetésemre a fiúk önként és dalolva nagyon aktívan részt vettek a munkában. Ennek igazán örültem, nem győztem dícsérni szorgalmukat. Ebédre remek sült csirke volt, ebéd után pedig Botival részt vettünk a ház közös kerttakarításában is. Délután négyre Gabiék jöttek hozzánk látogatóba, amire is Zsuzsi remek sütiket gyártott (sörkiflit és női szeszélyt). Mindkettő nagy sikert aratott.
Legfrissebb olvasmányélményem Arthur Clarke utolsó könyve, a “The last theorem” amit Frederik Pohl-lal közösen írtak, s amely augusztusban jelent meg. A könyv főszereplője egy matematikus, aki sikeresen bizonyítja Fermat híres tételét a diofantikus egyenletekről. Érdekes, hogy maga a történet egyfajta képtár, ahol felvonultatják azokat az ötleteket, amiket Clarke és Pohl a munkássága során bedobott. Persze az elmaradhatatlan űrlift itt is megvan, de van napvitorlás, jóindulatú, bár kissé destruktív szuperűrlények, és elektromágneses fegyver, amely az ellenség összes elektromos berendezését tönkreteszi. Az nem nagyon tetszett, hogy bizonyos részek korábbi művekből lettek átvéve, például a napvitorlások versenye, de az viszont igen, hogy a történet végkicsengése kifejezetten pozitív. Megható volt az gépben eltárolt “örök életről” olvasni annak tudatában, hogy Clarke ezen utolsó művének befejezése után maga is meghalt. Hát, nem ez a legnagyobb alkotása, de a Clarke rajongók bizonyára ezt a könyvét is nagy örömmel fogják olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése