2008. június 30., hétfő

Ismét tapétázás

A hét gyorsan elrepült. Csütörtökön már megkezdődött a nappali kipakolása, illetve a könyvespolc a sok könyv áthordása a hálószobába. Pénteken aztán a tapéta lehúzása került sorra. Amint hallottam, ezúttal nem jött le olyan könnyen, ezért apránként kellett lekaparni, ami jó ki munka lehetett. Persze megint Virág buzgólkodott a segítésben, a fiúk nem annyira. Azután szombaton csináltuk az új tapéta felragasztását. Az új tapéta nagyon szép, Apunak és Anyának is nagyon tetszik. Mondták is, hogy ők is ilyen színűt szeretnének. Tény, hogy nagyon kellemes volt vele dolgozni, nem gyűrődött és az illesztések is alig látszanak. Persze már nyilván rutinunk is van. Délutánra elkészültünk ezzel is, és elkezdtük a könyvespolc visszaszerelését. Persze közben Apu lelakkozta, úgyhogy teljesen megújulva kerül vissza a helyére. Szombat estére még egy grillezést is beiktattunk levezetőképpen. A könyvespolc összeszerelését vasárnap, a mise után fejeztük be, és ráépítettünk még egy szintet, így most már késznek tekinthető. Klassz volt megint Apával együtt szerelni, visszahozta az otthoni időket, amikor mindenfélét csináltunk együtt: festettünk, tataroztunk vagy akár hajómodellt építettünk. Sajnos estére már éreztem, hogy megfáztam, vagy valami hasonló kórság ért, mert fájt a fejem és a torkom. Remélem ezzel ennyiben maradunk, mert a munkahelyen egyre tornyosulnak a határidők, és már most úgy látom, hogy nm tudok mindennel időre elkészülni. Hát még ha betegség miatt itthon is kell maradni... Pedig nagyon várom már a nyaralást, mert már évek óta nem éreztem magamat ennyire lestrapáltnak. Csak abban bízom, hogy a nyaralásból nem még jobban lefáradva kerülünk haza, mert akkor: hajjajjajjajjajj.....

2008. június 23., hétfő

Munkás hétvége vírusokkal

A hosszú hétvége igazán mozgalmasan telt. Pénteken lambériázással kezdtük a munkát. Az ebédlőasztal melletti falat borítottuk be, igazán látványos munka volt. Közben Zsuzsiék kipakolták a gyerekszobából a millió játékot, így délután le tudtuk ott szedni a régi tapétát a falról. Már a lambériázás alatt láttam, hogy apa rosszul érzi magát, de estére már biztos volt, hogy elkapta a gyerekektől a vírusunkat. Szombaton azért muszáj volt felrakni a gyerekszobába a tapétát, nem lehetett félbe hagyni a megkezdett munkát. Miközben tapétáztunk, anya elment a gyerekekkel sétálni, de sajnos egy hirtelen záporban alaposan megáztak (mondtam már, hogy esős Johannusunk van?) és meg is fázott, mert este már lázas is volt, és rosszul érezte magát. Vasárnap ezért kissé lazábbra vettük a tempót, délelőtt Zsuzsival és Lucával mentünk misére, a nagyok otthon maradtak. Délután pedig sétáltunk és bicikliztünk az esőszünetekben kétszer is. A nagy hír az, hogy Virág megtanulta hajtani a kis biciklijét. Persze gyenge még a lába, és hamar el is fárad, ezért főleg lejtőn lefelé megy neki, de a mozdulat már a lábában van. Most sokat kell gyakorolni, hogy egy kicsit megerősödjön. Este már úgy tűnt, hogy múlóban van mindenkinél a betegség, remélem most már mindenki teljesen meggyógyul, és az időjárás is kevesebb csapadékot hoz majd. Lefekvés előtt még zenét hallgattunk, amik már otthon is a kedvenceink voltak, a Macskákat meg az Evita magyar nyelvű változatát.
A jövő hétre a lambéria lakkozása és a gyerekszobai tapéta sallangmentesítése van betervezve, aztán a hét végén nagy levegővel nekiesünk a nappalinak. Szerintem ez nagyobb munka lesz, mint a gyerekszoba, mert itt a könyvespolcot is le kell szerelni a falról, be kell fejezni a legfölső polc részét, és le is kell festeni. Közben megcsinálni a tapétázást, és az egészet visszaszerelni, ezúttal már véglegesre beállítva. Remélem, mindez bele fog férni a hétvégébe, bár egy kissé szkeptikus vagyok.

2008. június 19., csütörtök

Megjöttek a nagyszülők!

Kedden elérkezett a várva várt nap, és végre megjöttek a szüleim. Reggel Balázs váratlanul hányt, ezért az utolsó ovis napját ki kellett hagynia. Valójában nem tudom, hogy mennyire volt igazi, és mennyire csak a nyaralást várta már, mindenesetre váltig állította, hogy ő is jönni akar Helsinkibe, amiről persze szó sem lehetett. Délelőtt még Zsuzsi elvitte Lucit a védőnőhöz mázsálásra. Szegénykém, a nagy hányás hasmenés kórságban fogyott, viszont nőtt. Ez meg is látszik rajta, olyan kis lefogyott gyermek benyomását kelti, pedig azért persze nem kell félteni. Aztán végre elindulhattunk Botival a nagy útra. Dél felé érkeztünk Helsinkibe, ahol sikeresen megtaláltam a Forum parkolóházat a város kellős közepén. Sajnos a parkolási technikám még elég vacak, sikerült is nekiparkolni egy betonoszlopnak, amitől bánatomra a kocsi bal hátsó ajtaja alaposan behorpadt, és össze is karcolódott. Aztán haraptunk valamit egy gyorsétteremben, és végre sor kerülhetett a Természettudományi Múzeumra. Két kiállítást néztünk jobban végig, az élet története címűt illetve a Finnország élővilágát bemutatót. Szerintem szép, színvonalas kiállítás volt, Botonddal beszélgettünk sokat az élet fejlődéséről, meg a különféle élőhelyekről. A kiállításon persze nem maradhattak el a dinoszaurusz csontvázak. Volt egy méretes Tyranosaurus koponya, és egy teljes Gigantosaurus csontváz is. Számomra kissé meglepő volt, hogy ez a Gigantosaurus jóval nagyobb volt a nála jóval ismertebb Tyrannosaurus-nál. Az idő gyorsan elrepült, és már indulni is kellett a repülőtérre. Az eső ekkor kezdett jobban esni. Persze a belvárosban alaposan elkavarodtunk, de szerencsére Botond időben meglátta az autópálya felé kanyarodó sávot, így végül sikerült elnavigálni a megfelelő utcába a megfelelő irányba a reptér felé. Viszont a belvárosban hihetetlen dugó volt, hosszú évek óta nem vezettem ilyen forgalomban, ahol a maximális sebesség húsz kilométer per óra. Így a tervezetthez képest jó húsz perc késéssel értünk a reptérre, ahol apu és anyu már jó ideje várt ránk, az ő gépük ugyanis korábban érkezett a menetrendhez képest. Végül megtörtént a nagy találkozás, és indulhattunk hazafelé. Egész úton hazafelé ömlött az eső, de úgy istenigazából, ezért nagyon rossz volt az autópályán menni, ahol alig lehetett látni az utat. Ráadásul már elég fáradt is voltam, ezért szerettem volna már mielőbb hazaérni. Rám is dudáltak alaposan, amikor nem adtam meg egy előzésnél az elsőbbséget, amitől nagyon megijedtem, mert nem lenne jó vicc balesetet okozni. Azért végül szerencsésen hazaértünk, ahol mindenki nagy szeretettel és örömmel fogadta papáékat.
Most készülünk a hét végi tatarozásra. Mint kiderült, szombat szentivánéj, ami itt nemzeti ünnep, ezért előrelátóan péntek is szabadnap, szóval egy nappal több jut a tapétázásra. Már számolgatjuk, hogy hány tekercs tapéta és egyéb anyag kell, és ma délután megyünk megvásárolni a kellékeket. Most a gyerekszobával kezdjük, mert az tűnik egyszerűbbnek. Annak is örülök, hogy már van tapasztalatunk az itteni anyagokkal tavalyról, így talán kevesebbet kell majd kísérletezgetni.
Este persze mentek a nagy beszélgetések, tervezgetések közeli és távoli jövőről, meg régi dolgokról. Felmerült bennem, hogy a családkutatásom eredményeit egy honlapon szeretném közzétenni. Keresem a jó megoldásokat erre, és kezd körvonalazódni a megoldás is.

Szülinap

Lucinak csütörtökön volt az első szülinapja! Persze nagy ünneplés volt, gyertya és gyümölcstorta, éneklés és ajándék. Sajnos az ünnep nem csak örömöt hozott, hanem egy hányós vírust is, ami nagyon mozgalmassá tette a hétvégénket. Alapvetően a két lány kapta el. Vica kezdte, de Lucát jobban megviselte, mert szombaton szinte semmit nem tudott inni és enni, mert nem maradt meg benne. Ráadásul a pelusát is fél óránként cserélni kellett. Szegény a végére már nagyon megviselt volt, éhes és szomjas, de persze nem kaphatott, mert egyből kihányta. Végül limonádét kapott kanalanként, így át tudta vészelni a legnehezebb időszakot. Szerencsére úgy tűnik, már ő is kifelé lábal, Vica meg ár teljesen meggyógyult.
A munkában lassan haladok a projektekkel, bár még mindig nem látom az alagút végét. Plusz egy újabb géplerobbanás keserítette az életemet, de szerencsére megint elég gyorsan sikerült helyreállítani a rendszeremet adatvesztés nélkül.
Nagy elhatározással az otthoni asztali gépet is frissítettem Fedora 7-ről Fedora 8-ra. Ezúttal a „yum upgrade” protokollt választottam, mert ez tűnt a legegyszerűbb módszernek, ha nem is feltétlenül a leggyorsabbnak. Így nem volt szükség semmilyen telepítő médiára, csak a repository fájlokat kellett átírni, cserébe az összes frissítőcsomagot a neten át szedett le, ami a verzióváltás miatt a teljes rendszert jelentette, azaz körülbelül másfél gigabájt adatot. Tulajdonképpen meg vagyok elégedve ezzel az úttal is, (összehasonlítva a máshol bemutatott preupgrade protokollal), csak három csomag esetében volt verzióütközés, amit kézzel kellett megoldani. Másik előny, hogy így nem kell egyszerre megcsinálni a frissítést, és az egész futhat a háttérben, miközben a grafikus felületen Zsuzsi olvas emailt, babaszobát vagy bármi mást.
Holnap érkeznek a szüleim, és már kellően be van zsongva a család apraja nagyja. A tervek szerint autóval megyünk értük a helsinki reptérre, Boti és én. Ha a betegség nem szól bele, akkor kicsit korábban megyünk, és Helsinkiben elmegyünk a természettudományi múzeumba, ahol most dinoszaurusz kiállítás van.

2008. június 11., szerda

Hűvös nyár

Már csak egy hét, és megérkeznek a szüleim! Mint a felmentősereget, úgy várjuk őket, ugyanis erőnk végére járunk. Luci újabban megint éjszakázik, Zsuzsinak ott az egész napos munka otthon, nekem meg folyik az év végi hajrá a munkahelyen. Az idő is hideg, esősre fordult, így a gyerekekkel nem igazán lehet kimenni, ergo bent vadulnak és nyúzzák egymást, meg minket.
Szombaton voltunk a Viikinsaari nevű szigeten. Templomi szervezés volt, az ottani gyerekes családoknak. Volt hajókázás meg közös játék. Az idő akkor még remek volt, de fürödni már nem lehetett. Gabiék családja is jött, így Zsuzsi is beszélgethetett végre egy jót. Boti lelkesen írogatott róla a blogjában, amit élménynaplónak nevez. A stílusa kicsit sajátos, de érdekes.
Tegnap este befejeztem Card Homecoming sorozatának olvasását. Jó hosszú volt, de nagyon, nagyon tetszett. Ha jobban belegondolok, utoljára az Enders saga sorozat tetszett ennyire, szintén ugyanettől az írótól. Van még pár könyvem tőle, talán majd azokra is sort kerítek.
Már ötödik éve lakunk itt kint Finnországban, és úgy tűnik, hogy az érkezésünkkor vásárolt technikai felszerelés mostanában kezd véglegesen elromlani. A laptopomon széttöredezett a burkolat, hamarosan egyszerűen szét fog esni. Pedig minden nap szinte folyamatosan megy. Tegnap újra lerobbant a benti számítógépem, bajban lettem volna az újrainstallálásnál laptop nélkül. Az otthoni asztali számítógép is cserére szorul, jobb lenne még azelőtt beütemezni a cserét, mielőtt magától kimúlik. A porszívónkról pedig mindenféle részek letörtek, úgyhogy már nem nagyon lehetett használni. Végül múlt héten lecseréltük, remélem, ez az új is legalább négy évig szolgál majd, de lehetőleg tovább. De ami legjobban nyomja a lelkemet, az az autó. Ugyebár öt személyes a jármű, de rendszeresen hatan utazunk benne. Ez persze tökéletesen szabálytalan, bármikor megbüntethetnek, de ami ennél is rosszabb az az, hogy egy gyerek folyamatosan életveszélyben utazik, hiszen aki Zsuzsi vagy az én ölemben utazik, az egy ütközéskor esélytelen a túlélésre. Rendszerint Balázs az ölben ülő gyerek. Ugyanakkor Luca elöl ül a gyerekülésben, ami szintén szabálytalan, illetve Boti középen ül az ülésmagasítón, de az is szabálytalan, mert csak két pontos övvel van becsatolva. Pedig amíg Zsuzsi el nem megy dolgozni, és nem dolgozott legalább egy évet, addig nem tudjuk előteremteni azt a húsz, huszonöt ezer eurót, amennyibe egy hatszemélyes autó használtan kerül.

2008. június 5., csütörtök

V-A-K-Á-C-I-Ó

Május utolsó napján, szombaton, volt Botond évzárója a kangasalai főtemplomban. Minden osztály adott elő valami műsort, énekeltek, hegedültek, trombitáltak. A hatodikosok, akik felső tagozatba mennek másik iskolába, felolvasták visszaemlékezésüket az iskolaévekre. Meglepetésemre többen elérzékenyültek, néhányan sírtak is. Nem emlékszem, hogy nálunk bárki is annyira kötődött volna az általános iskolához, hogy ballagáskor sírt volna. Botond bizonyítványa nagyon jó lett, méltán lehetek büszke rá. Egyedül az írás nem lett a legjobb. De hát még bele kell rázódnia a finn nyelvtan egyik másik részébe. De a többi „tárgyból” a legjobbat kapta, bár egyenlőre még csak szöveges értékelés van. A magyarról is nagyon szép bizonyítványt kapott, külön kiemelték, hogy ismeretei a magyar kultúráról meghaladja társaiét. Erre is nagyon büszke vagyok.
Az évzáró napján még két másik programunk is volt. Balázs születésnapra volt hivatalos Elias barátjához. Ráadásul ők kint laknak egy elég távoli tanyán, úgyhogy külön kaland volt megtalálni a helyet. Balázs nagyon jól érezte magát (Elias mostanában a legjobb barátja), és a háziak engem is kedvesen megteáztattak. Itt úgy zajlik egy gyerekzsúr, hogy a szülők az elejére odaviszik a gyerkőcöket, a végén meg elhozzák. Szerintem ez remek ötlet, a vendéglátónak nem kell még a gyerekek szülei miatt is stresszelni.
Ezen kívül még hozzánk is vendégek jöttek délután, Kata, Boti régi magyar tanító nénije, meg a finn férje és Luca korú kislányuk is. Ez a vendégeskedés is jól sikerült, Zsuzsi sütött pogácsát meg diós csigát (hmmm...).
Ezzel végleg kitört a nagy vakáció, Boti már nem jár suliba, és az ovisok is csak a nagyszülők megérkezéséig járnak még. Az időjárás is nyáriasra fordult, napsütés (éjjel is), huszonöt fokok. Ennek köszönhetően sokat vagyunk kint, lassan elérkezik a strandolás ideje is.
A munkahelyen megy az év végi hajrá. Összesen öt projektet kellene befejeznem július végéig, sőt lehetőleg még júniusban, mivel aztán a főnök elmegy nyaralni. Ebből egyet a héten sikeresen befejeztem, kettő befejezés közeli állapotban van, egyhez még elég sokat kell dolgozni, végül az utolsóhoz még szinte hozzá se kezdtem. Ebből kifolyólag elég nagy a hajtás, és a fáradtság.