2008. szeptember 29., hétfő

Őszi színek

Most már valóban itt az ősz. A napéjegyenlőség után vagyunk, a fák szebbnél szebb színekben pompáznak. A napsütés lapos, de ragyogó, és a reggelek is csípősek már.
A héten a decemberben beadandó pályázaton dolgoztam, de még mindig nem állt össze teljesen, hogyan is nézzen ki a munkaterv. Néha azt érzem, hogy túl kevés amit összeállítottam, de ugyanakkor nem lehet túl általános sem. Sajnos nagyon érzem a rutintalanságomat pályázatírásban, és nem nagyon kapok segítséget. Közben felvetődött, hogy a főnök távollétében indítsuk újra a csoportszemináriumainkat, ezúttal úgy, ahogy mi szeretnénk. Szerdán lesz az első alkalom, és rögtön én kezdem a sorozatot. Igazából egy ártatlan beszélgetéssel kezdődött a dolog, amikor is arról volt szó, hogy milyen remek csoportgyűlések voltak anno Hudecz tanár úr csoportjában. Zsuzsi csinálta ott a diákköri munkáját, később a diplomamunkáját, és ezért nekem is lehetőségem volt bejárni ezekre a gyűlésekre. Ott minden héten valaki röviden bemutatta a legutóbbi eredményeit, és a csoport megpróbálta ízekre szedni, javaslatokat tenni a további kutatási lehetőségekről és így tovább. Szerintem nagyon ösztönző volt, és nagyon sajnálom, hogy a saját munkahelyeimen sohasem volt hasonló. Erről beszélgettünk Jukkával, amikor is megkérdezte, hogy hát miért nem csinálunk akkor egyet? És hát tulajdonképpen igaza van. Írtam is egy kör-emailt a többi kutatónak a csoportban, hogy hogyan viszonyulnának ehhez? A fiatalok, ahogy az várható is volt, persze kiütést kaptak az ötlettől, de a többiek egyből fogták az adást, hogy ez egy lehetőség, amivel élni kell. Nos, szerdától indul hát az új sorozat, és remélem, hogy valami jó dolog sül ki belőle.
A hét vége a nagy pihenés jegyében telt. Szombaton bebringáztunk a központba zárat venni, mert Vica eltörte a WC ajtajában a zárat. Ugyanis az az új sport mostanában, hogy az ajtókon a kilincseken lógnak a gyerkőcök, ami igen megviseli mind a zárakat, mind az ajtózsanérokat. Mindenesetre ez most cserére került. Délután a szieszta után megnéztük a Kozmosz sorozat utolsó részét, ami a nagy űrtávcsövekről szólt. Nekem is teljesen új volt például a Hubble űrteleszkóp története, a WMAP obszervatóriumról meg még tényleg csak fél füllel hallottam, pedig nagyon érdekes anyagokat találtam aztán az interneten. Este folytattuk a Gyűrűk Ura megnézését, ezúttal a Két torony filmek voltak soron.
Vasárnap délután játszóház volt. A gyerekek almafákat ragasztottak színes kartonból, a felnőttek meg társadalmi életet éltek. Újabb képek kerültek a cserkésztáboros fényképalbumba is.
A héten lesz néhány esemény. Hétfőn Botinak fényképezkedés lesz a suliban, Zsuzsi pedig az oviba megy délelőtt a Balázzsal kapcsolatban a fejlődéséről tárgyalni. Újabban Gabi a környéken a magyar tolmács, ami nagyon klassz, mert az ő családjukkal igen jóban vagyunk. Na nem, mintha Ágiékkal, aki eddig volt a tolmács, rosszban lettünk volna, de Gabiékkal minden vasárnap találkozunk a templomban, és még azon kívül is van időnként közös program. Szombaton a templomban foglalkozás lesz az ovisoknak, és persze mise is, aminek azért örülök, mert ez pont október 4-e, azaz Assziszi Ferenc emléknapja, és így tudunk misére menni.
A munkában ezen a héten is a pályázaton fogok dolgozni, de a szerdai csoportgyűlésre is készülni kell valamennyit. Ezen kívül a kutatási munkámat is tovább szeretném gondolni, és a beküldött cikkeimmel is akadhat teendő.

2008. szeptember 24., szerda

Zászlók félárbocon

A tegnapi nap minden bizonnyal feketeként fog bevonulni Finnország történelmébe. Ismét egy iskolai lövöldözés, ismét meghalt egy tucat fiatal egy pszichopata miatt, aki a világ iránt érzett gyűlöletét a magához hasonló diákokon töltötte ki. A finnek persze sokkosak, hiszen éppen ők azok, akik olyan nagy figyelmet fordítanak oktatásra, a fiatalok nevelésére. Vajon hány Matti Saari, hány Pekka Auvinen küzd még komplexusaival közöttünk?
Az eset jobban kizökkentett mint a tavalyi hasonló események Tuusulában elég messze voltak, viszont Kauhajoki itt van a szomszédban, sőt Mattit a szomszéd épületbe hozták be és ott is halt meg, ugyanis az a Tampere Egyetemi Kórház.
A zászlók ma félárbocon lobognak Finnországban, ez jelzi az országos gyásznapot.

2008. szeptember 22., hétfő

Érdekességek

Ezen a héten igazán zajlott az élet. Visszaküldtem az egyik cikkemet, szerintem jól sikerültek a javítások, és nagyon remélem, hogy ezekkel el fogják fogadni ezt a cikkünket. És a másik cikk is beküldés előtt áll, remélem, most már nagyon hamar visszajön a nyelvi ellenőrzésből, és ezt is be lehet küldeni. Közben megérkeztek a Magyarországról rendelt könyveink, köztük Ortutay Tivadar Menekülés című könyve, amire már régen vadásztam, de amit eddig nem sikerült beszerezni. Terveim szerint ez a könyv is bekerül majd a digitális családi irattárba. Családfakutatás témában több emailt is váltottam az Amerikában élő Ortutay Gézánéval, aki nagyon kedvesen írt részleteket a család saját ágáról. Érdekes, hogy nagyon távoli embereket mennyivel jobban érdekel a családunk, mint a saját családtagjaimat. Ki érti ezt? Az ő általa küldött adatok miatt kissé megakadt a családtörténeti honlapunkra az adatok felvitele, ugyanis ellentmondást találtam a korai történetben az új és a régi adatok között. Egyenlőre gondolkodom, hogy hogyan lehetne jól dokumentálni mindezt.
A másik érdekes dolog, hogy megérkezett a már szeptember elején megrendelt Basic Stamp programozóm, nevezetesen egy Board of Education a Parallaxtól. Robotokkal kapcsolatos kísérleteket szeretnék ezzel csinálni, meg egy kicsit megismerni a mikrokontrollerek világát. Már sikeresen össze is állítottam egy lámpa villogtatós készüléket. Sikerült kiváló linuxos programokat is találni, amivel a programokat le lehet fordítani a megfelelő kódba és át lehet küldeni a lapkára soros kábelen keresztül. Sajnos az USB konvertert még nem tudtam beüzemelni, de nem adtam föl, mert állítólag megoldható. A következő lépés az lesz, hogy beszerzek néhány LED-et meg ellenállást, és kipróbálom az eszközhöz adott füzetből a kísérleteket.
A hét végén főleg pihenés volt a program, de elkezdtük nézni A Gyűrűk Ura film részét is. A werkfilmeket már hetek óta nézzük esténként, és tényleg nagyon érdekesek, szerintem sokat adnak a filmhez. Nagyon tetszik az odaadás, ahogy megcsinálták ezt a filmet, kicsit az az érzésem, hogy azt akarták megmutatni, hogy mire képesek az új-zélandiak, ha igazán nekiállnak filmet csinálni. Mit ne mondjak, le a kalappal előttük!

2008. szeptember 15., hétfő

Magyar cserkésztábor Lempäälä-ben

Ez a hét a szokottnál is zsúfoltabb volt, majd minden nap volt program, néha kettő is párhuzamosan. Voltak az ovisok fényképezkedni, Virágom baletton, logopédusnál meg gyógytornásznál is. Megdicsérték, hogy szépen fejlődik a finn tudása, már képes egyszerű mondatokat mondani, és az élethez kapcsolódó fontos utasításokat is megérti. A gyógytornán megállapították, hogy valamilyen probléma van a mozgásával, és ezért kezdeményezik majd a neurológiai kivizsgálást. Luca is volt védőnőnél, ahol lemázsálták (11 kiló), és oltást is kapott. Ő szerencsére szépen fejlődik, egyenlőre miatta nem kell aggódni. Vasárnap este fordulóponthoz érkeztünk, mert Zsuzsi végleg elválasztotta Lucit, úgyhogy legalább Zsuzsi számára vége a tejmentes diétának. Kíváncsian várjuk, hogy milyen hatással lesz ez ránk.
A munkahelyen semmi nagy újság, szép csendben dolgozok. Az egyik cikkemet visszaküldték átírásra, ami tulajdonképpen biztató, mert ha az ember megcsinálja azokat a változtatásokat, amiket a szerkesztő és a véleményezők mondanak, általában elfogadásra kerül a cikk. Tulajdonképpen a most kérteket is elég hamar meg tudtuk csinálni, még nyelvi ellenőrzésre kell elküldeni, és aztán mehet vissza az újsághoz (Nucleic Acids Research). Írogattam egy pályázatot is, de egyenlőre még elég vékonykának érzem, szeretném sokkal jobban megírni.
Szombaton és vasárnap került sor a cserkésztáborra. Ez tulajdonképpen a magyar oviba járó gyerekes családok tábora volt, de cserkész jelleget kapott, mert Szemenyei Sanyi, a szervező hosszú évekig szervezett cserkésztáborokat az itteni magyar családoknak. Mivel a nagyobb gyerekek már amúgy is kisiskolások, talán jó ötlet lenne ha a játszóház átmenne cserkészetbe. A tábor nagyon jól sikerült, sokan olyanok is eljöttek, akik ritkán fordulnak meg a játszóházban. A helyszín a tamperei evangélikus gyülekezetek cserkésztábora volt Sanyi jóvoltából.
Volt számháború, bográcsozás, sok sok tűzrakás, szaunázás, sok sok hideg, pottyantós vécé. Este emeletes ágyban alvás, éjszakai őrség, szellemjárás, meg még cipőeltűnés is. Botondolyan ügyesen őrködött este, hogy a tábor végén jutalomkönyvet kapott Danival. Boti most persze nagyon büszke (én is), Balu meg Virág pedig egy kicsit irígykednek, de majd legközelebb!
Úgy láttam, nagyon hasznos volt ez a tábor abból a szempontból is, hogy a nagyobb gyerekek kezdtek igazán összecsiszolódni és csapattá válni, ami nagyon örvendetes szerintem. Szándékaink szerint lesz folytatás, tavasszal, ősszel, esetleg tavasszal és ősszel is lesz újabb kétnapos tábor. Én abban bízom, hogy ahogy nőnek a kicsik, úgy lesz egyre jobb ez a táborosdi, mert sok gyereket még haza kellett vinni aludni, illetve néhány kisebb gyerek nem volt még szerintem elég nagy néhány programhoz, de ez természetesen idővel elmúlik. Vasárnap már négy órára hazaértünk, de az egész családot testületileg lefárasztotta a hétvége, így hamar ágyba kerültünk. Ez természetesen nem akadályozta meg Lucit ma reggel a fél hatos kelésben, de legalább addig csend volt.

2008. szeptember 8., hétfő

Szép őszi hét

Ezen a héten nem volt sok programunk, és az időjárás igazán ősziesre fordult. Szép napsütés, pirosodó falevelek, csípős reggelek, kellemesen langyos délutánok. A munkában semmi nagy fejlemény, csendesen mennek a dolgok a maguk rendje szerint. Otthon is nyugisabb volt a hét. Botinak szerdán cserkészet volt. Már régen szerettük volna, hogy járjon, de tavaly nem indítottak kezdő csoportot, ezért ezt idén pótoljuk. Most volt az első alkalom, és Botinak tetszett is, bár részleteket nem árult el. Szombaton sportnap volt neki a suliban, ott volt délelőtt. Mi a többiekkel szintén elmentünk (Lucival kétszer is), de pont lekéstük azt, amikor Boti futott. Szombaton és vasárnap délután is felsétáltunk az erdőbe. A gombaidény kellős közepén vagyunk, úgyhogy dúl a gombaháború. Ez abból áll, hogy a gyerekek diadalüvöltéssel kirugdossák a légyölő galócákat, mert az mérges gomba. Persze ha találnak egyet, akkor nagy versenyfutás van, hogy ki legyen a szerencsés rugdosó. Szerencsére van most bőven, úgyhogy jut mindegyiknek rugdosnivaló.
A fiúk elkezdtek otthon magyarozni. Ez most elsősorban írásgyakorlást jelent. Beszkenneltünk két írásgyakorlás füzetet, így korlátlan mennyiségben vannak feladatok. Meglepődtem azon, hogy Botond milyen szépen ír, amikor odafigyel. Balázsnak még gyakorolnia kell ezt, de szerencsére lelkes, főleg mivel a szépen kitöltött lapokra autósmatricát kaphat. Most már mind a két fiú elég szépen olvas (a saját szintjéhez mérten), úgyhogy talán majd bevezethetünk olvasási feladatokat is. A magyarozás is persze a Zsuzsira hárul, mert ez délután megy, mielőtt hazaérnék.
Az elkövetkezendő hét megint nagyon zsúfolt lesz. Minden napra van program, nemegyszer több program is egy nap. Lesz Virágnak gyógytorna, logopédia meg fényképezés is, Balunak is fényképezés meg szülői értekezlet, a hét végén pedig a magyar tábor a gyerekekkel. Szóval megint nem unatkozunk majd.
Legfrissebb olvasmányélményem Paulo Coelho Tizenegy perc című könyve. Már egyszer elkezdtem, Coelho más könyvei után, de nem kötött le igazán. Aztán egyszer Anyu mondta, hogy ő olvasta, és csak annyit mondott, hogy „nagyon kemény könyv”. Erre már kíváncsi lettem, és végül most elolvastam. Már három – négy más könyvét is olvastam a szerzőnek, de egyedül a Veronika meg akar halni tetszett igazán, a többi számomra kimerült gyenge miszticizmusban. Bár meg kell adni, Coelho jól ír, de a zanzásított ezotériára nem igazán vagyok vevő. A Tizenegy perc is inkább a nem tetszett kategóriába esik, bár vannak benne részek, amik kifejezetten tartalmasak. A könyv a szexről szól, a cím pedig az aktus lecsupaszított időtartamára vonatkozik, ami szerinte nem több, mint tizenegy perc. A téma miatt a szöveg néhol profán, sőt majdnem pornográf, de szerencsére legalább nem trágár, amit nagyra értékelek. A mondanivaló? Hát, nem tudom, végülis egyáltalán nem tudom, mi a mondanivaló, úgyhogy nem is mondok véleményt. Az mindenesetre jó, hogy itt van egy könyv, ami a nemiség lelki vonatkozásaival foglalkozik regény formában, így tabukat döntöget, több szempontból is. Egyrészt hogy egyáltalán szóba meri hozni a témát, azt állítván, hogy végre arról akar írni, ami mindenkinek fontos, és ami mindenkit érdekel, de amiről senki nem mer beszélni. Az is forradalmi, hogy a szexet nem azonosítja a technikákkal és praktikákkal, sőt bizonyos értelemben azt állítja, hogy a szex nem egyenlő az aktussal, ami elég pozitív és merész állítás. Mindezek ellenére úgy tűnik, a szándék és az elszánás nem garantálja a sikert (mármint a regényírásban sem), mert a végső fordulattal az kerettörténet olyan lányregénnyé alakul, bár nem tudom, hogy mi lenne az adott történetből a nem sablonos, de nem is depresszív kivezetés. Szóval ez a könyv azoknak ajánlott olvasmány, akiket érdekel a téma (ok, ez csak vicc volt), de akik hajlamosak gondolkodni is a felvetett kérdéseken. Nem állítom, hogy katartikus lesz az élmény, de talán gondolatébresztőnek megteszi.

2008. szeptember 1., hétfő

Vendégségek

A hét a vendégségek jegyében telt el. A munkában nem történt említésre méltó, kivéve, hogy a főnök egy angliai konferencián előadást tartott az én anyagomból. A prezentáció diáit nekem kellett összeállítani, de a távolság miatt elég nehézkes volt a kommunikáció, és ezért csak pénteken készült el az anyag, pedig szinte minden nap foglalkoztunk a dologgal. Végül az előadás szombaton volt, kíváncsian várom a visszajelzést, ha lesz egyáltalán.
Vica kedden balettozott. Az épület, ahol a balettozás folyik az erdő szélén áll, ezért családostul mentünk, és mi többiek addig sétáltunk. Luci már egész ügyesen gyalogol, de persze még hamar elfárad, és a legkisebb emelkedő is nagy akadály neki. Kérdeztem Zsuzsit, hogy mit szólna, ha kapna egy pár járóbotot (helyi népsport a járóbotozás), és Vicu balettidejében ő gyalogolhatna. Láttam, mások is csinálták ezt. Hát, az ötlet nem aratott nagy sikert.
Csütörtökön volt Boti szülői értekezlete az iskolában. Szerencsére nincs semmi probléma, úgy tűnik lesz Botinak cserkészet és helyben katolikus hittan is. Ez azért jó, mert eddig ez havonta egyszer szombaton volt bent a templomban, ami elég nagy plusz volt oda bejárni. Még mindig ott van viszont a sportolás kérdése. Kiderült, hogy lehetőség lenne, hogy járjon lovagolni, de azt mondta, hogy azt nem szeretne. Hát, nagy kár. Pénteken délután megtartottuk Boti szülinapi buliját, és jól sikerült.
Szombaton Móniéknál voltunk egész napos vendégségben, ami szintén nagyon klassz volt. A gyerkőcök is egész jól megvoltak, csak a vége felé kezdett el Boti durcizni, de aztán már hazajöttünk. Vasárnap nagy pihenés volt, délutáni alvással. A misén Virág nagyon nyűgös volt, otthon felejtettük (állítólag) a kedvenc zsebkendőjét, ezért folyton azért nyafogott, hogy menjünk érte haza. Aztán a végén, amikor elindultunk, azért kezdett el nyafogni, hogy maradjunk ott sütizni. Szóval egyáltalán nem lehetett a kedvére tenni. A délutáni alvás után megnéztük a Kozmosz sorozat harmadik részét, ami a Naprendszer belső bolygóiról és azok kutatásáról szól. Nagyon örültem, hogy az egészen friss eredmények, úgymint a Spirit és az Opportunity Mars szondák is szerepeltek benne. A fiúk persze egyből elkezdtek különféle űrszondákat tervezni, aminek örülök.
Végül kiolvastam Baxter Manifold trilógiájának harmadik részét is (Origin), és nagy csalódás volt. Nem is értem, mer az első két rész hihetetlenül jó volt, ez a harmadik viszont nagyon gyenge. A tudományos megoldás, miszerint egy mesterséges hold vándorol az emberlakta univerzumok között, és keveri az emberi faj (pontosabban főemlős fajok) ágainak vérvonalait, szóval ez is kissé gyengécskének tűnt. De az egész nagyon depresszívre sikerült. Az összes szimpatikus szereplő reménytelenségben magányban hal meg, a főhős nem tudja teljesíteni a saját küldetését, szóval a végére az egész totális kudarc. Lehet, hogy az élet és a természet kegyetlen, na de az olvasó kedvéért lehetett volna egy pici optimizmust belecsempészni, esetleg hepi endre kihozni a végét. Olvastam egy recenziót, miszerint a kiadó megvágta a mű végét. Hát, könnyen lehet, mert a történet így tele van elvarratlan szálakkal. Bevallom Baxter -től ennél többet vártam.