2011. május 27., péntek

Doctorow

Tegnap este fejeztem be Cory Doctorowtól az Eastern Standard Tribe című könyvet. A könyv címe egyfajta szójáték, az Eastern Standard Time, azaz az EST időzóna nevét figurázza ki az író. A regény maga érdekesnek mondható, egyfajta közeljövőben játszódó scifi. Különös, hogy a scifi, mint műfaj a háború utáni két évtizedben élte fénykorát. Nem csoda, hiszen akkor zajlottak az űrhajókísérletek, a Holdra szállás, meg a többi csoda (amikről mi, fiatalok már csak dokumentumfilmekben hallottunk). Talán ezért lódult meg az olvasóközönség fantáziája, és ezért váltak kelendővé az ilyen jellegű regények. Sajnos, ezt a szinte utópisztikus korszakot felváltotta az állandósuló hidegháború hangulata, a bármikor megkezdődő atom-apokalipszis rémképe, és az addigi optimista gondolkodás átcsapott szinte a teljesen ellenkező végletbe. A scifi tudományos jellegű vonulatát is sajnos leváltotta a cyberpunk, ami sötét, kiábrándult jövőképével csak igen kicsiny olvasóközönség volt hajlandó foglalkozni, s a régi nagyok nyomdokain járó kevés írótól is elfordulni látszott a publikum. Úgy tűnt, a scifi halott.
Az utóbbi évtizedben azonban valami megmozdult. Az internet, és az általa hozott járulékos jelenségek ismét reménységgel töltötték el a gondolkodó embereket, s ez az irodalomban sem maradhatott nyom nélkül. A jövőt fürkésző írók egyre másra jönnek elő az online élet, a fészbúkosodás, a Google jelenség hatásait boncolgató könyvekkel. S egyre népszerűbbek.
Egyikük, Cory Doctorow könyve az EST, amit tegnap este kiolvastam. Meg kell, hogy mondjam, ezeknek az új stílusú könyveknek a nyelvezete nem egyszerű, ha valaki nem járatos az online jelenlét sajátos szlengjében, akkor igen hamar elveszítheti a fonalat. Szóval kihívás. Ha valaki abba a tévhitbe ringatná magát, hogy tud angolul, akkor ajánlom, próbáljon meg elolvasni egyet Doctorow regényei közül.
Apropó, Doctorow regényei. Különleges pasas ez az író. Témái között szerepel a napjainkban kibontakozó copyright terror, ennek hatásait gondolja tovább, s néhol igen elszomorítóak a következtetései. Ő maga pediglen úgy tesz az ellen, hogy ezek a víziók ne válhassanak valóra, hogy a regényeit a honlapján szabadon letölthetővé tette mindenféle elektronikus formátumban. Ez igen, egy ember, aki nem csak beszél a jogvédő piócák ellen, hanem tesz is! Bár követné sok fiatal író az ő példáját!

Nincsenek megjegyzések: