Csütörtökön ismét általános számítógéphalál a munkahelyen. Ezúttal négy gép ment gajra, ismételten közte az enyém is. Miután még a hétfői lehalásból sem hoztam vissza rendesen a gépet, így ezúttal jobbnak láttam a laptopon dolgozni. Szerencsére a laptopon minden megvan a munkavégzéshez, úgyhogy a lerobbanás ezúttal nem okozott csúszást.
Az intézetben valaki felmérést csinál azzal kapcsolatban, hogy a kutatók hogyan használják az internetet információkeresésre. Ki kellett erről tölteni egy kérdőívet, még tavaly év végén. Csütörtökön szóltak, hogy a felmérést végző kiválasztott egy további vizsgálatra, ami egy követéses vizsgálat, amikor kb. egy héten át folyamatosan nézik, hogy hogyan használom az internetet. Hétfőn délelőtt jön a hölgy megbeszélni a részleteket, úgyhogy addig nem ártana életet lehelnem a gépembe.
Pénteken volt a finn tanfolyamom vizsgája. Elvileg egy két órás írásbeli teszt volt, bát nem igazán teszt (tudják egyáltalán ezek a bölcsészek mifán terem egy igazi teszt?), hanem egyszerűen egy feladatlap, ahol többek között képről kellett pár mondatot írni, meg szavakat előre meghatározott esetekbe tenni. Valójában nem volt nehéz, hiszen a kérdések egy kicsit sem lépték túl a félév során leadott anyagot. Mindenesetre elég jól sikerült, mert a végeredményem 4-es lett, ami azt jelenti, hogy 80-90%-os eredményt produkáltam. Bevallom, ennek eléggé örülök, még akkor is, ha pontosan érzem, hogy finntudásom fényévekre van attól, amit szeretnék.
A vizsga után korán hazamentem, mindenesetre elég korán ahhoz, hogy én vigyem Botondot az uszodába. Megragadtam az alkalmat, meg a munkahelyről kapott sportjegyeimet, és én is úsztam egyet. Na nem nagyot, mert persze alaposan elkéstünk, de ami abba a húsz percbe belefért. Mindenesetre legalább kissé kimozgattam a hátamat, ami mostanában megint össze – vissza fájogat. A finn vizsgát is kénytelen voltam két óra helyett fél óra alatt megírni.
Szombaton hittanra vittük testületileg Botit, aztán pedig lerendeztük a hétvégi bevásárlást, plusz végre megvettük a régóta tervezett szőnyeget a nappaliba. Még néztünk Balázsnak sífutófelszerelést is, de nem kaptunk, elsősorban azért, mert már türelmetlen és fáradt voltam ebéd előtt. (És éhes is.) Vasárnap délelőtt a miseprogam volt. Ebédre édes savanyú Uncle Ben's mártás volt rizzsel, ami rajtam kívül senkinek sem ízlett, így „kénytelen voltam” én megenni az összes maradékot.
Este családi havas sportok voltak, Boti és én végre felcsatoltuk a sífutóléceket, az ovisok meg szánkóztak. Kicsit féltem ettől az ismeretlen sífutópályától itta Mäyrävuorin, de jobb volt, mint ahogy vártam. Boti párszor esett, de én egyet sem, igaz nagyon óvatosan duhajkodtam. Ismételten megállapítottam, hogy fölfelé könnyebb menni, mint lefelé, még ha fárasztóbb is. Mert fölfelé nem probléma a megállás, nem úgy mint lefelé... Ráadásul pont a legmeredekebb, legrázósabb résznél találkoztunk Boti barátjával, meg annak apukájával. Gondoltam is, hogy milyen vidám ismerkedés, hogy rögtön bemutatok egy eredeti Ortutay elesést lefelé a dombról, de aztán nem álltunk meg beszélgetni, mert nem tudtunk. A gravitáció, a gravitáció. Szóval csak suhantunk tovább...
Hétfő reggel, még mindíg a sporthétvége jegyében végigtornáztuk a Rubint Réka CD-ről a lábformálást, és megint alaposan kipurcantam. Na nem baj, talán egyre jobban bírom, bár ezt az egy hetes kihagyást alaposan megéreztem, úszás ide, sífutás oda.
Ez a hét továbbra is mozgalmasnak ígérkezik, Vica megy holnap gyógytornázni délelőtt, ma (hétfő) délután meg Tuulikki néniék jönnek vendégségbe. Más extra tudtommal nincs betervezve, de azért ez persze nem biztos.
Az intézetben valaki felmérést csinál azzal kapcsolatban, hogy a kutatók hogyan használják az internetet információkeresésre. Ki kellett erről tölteni egy kérdőívet, még tavaly év végén. Csütörtökön szóltak, hogy a felmérést végző kiválasztott egy további vizsgálatra, ami egy követéses vizsgálat, amikor kb. egy héten át folyamatosan nézik, hogy hogyan használom az internetet. Hétfőn délelőtt jön a hölgy megbeszélni a részleteket, úgyhogy addig nem ártana életet lehelnem a gépembe.
Pénteken volt a finn tanfolyamom vizsgája. Elvileg egy két órás írásbeli teszt volt, bát nem igazán teszt (tudják egyáltalán ezek a bölcsészek mifán terem egy igazi teszt?), hanem egyszerűen egy feladatlap, ahol többek között képről kellett pár mondatot írni, meg szavakat előre meghatározott esetekbe tenni. Valójában nem volt nehéz, hiszen a kérdések egy kicsit sem lépték túl a félév során leadott anyagot. Mindenesetre elég jól sikerült, mert a végeredményem 4-es lett, ami azt jelenti, hogy 80-90%-os eredményt produkáltam. Bevallom, ennek eléggé örülök, még akkor is, ha pontosan érzem, hogy finntudásom fényévekre van attól, amit szeretnék.
A vizsga után korán hazamentem, mindenesetre elég korán ahhoz, hogy én vigyem Botondot az uszodába. Megragadtam az alkalmat, meg a munkahelyről kapott sportjegyeimet, és én is úsztam egyet. Na nem nagyot, mert persze alaposan elkéstünk, de ami abba a húsz percbe belefért. Mindenesetre legalább kissé kimozgattam a hátamat, ami mostanában megint össze – vissza fájogat. A finn vizsgát is kénytelen voltam két óra helyett fél óra alatt megírni.
Szombaton hittanra vittük testületileg Botit, aztán pedig lerendeztük a hétvégi bevásárlást, plusz végre megvettük a régóta tervezett szőnyeget a nappaliba. Még néztünk Balázsnak sífutófelszerelést is, de nem kaptunk, elsősorban azért, mert már türelmetlen és fáradt voltam ebéd előtt. (És éhes is.) Vasárnap délelőtt a miseprogam volt. Ebédre édes savanyú Uncle Ben's mártás volt rizzsel, ami rajtam kívül senkinek sem ízlett, így „kénytelen voltam” én megenni az összes maradékot.
Este családi havas sportok voltak, Boti és én végre felcsatoltuk a sífutóléceket, az ovisok meg szánkóztak. Kicsit féltem ettől az ismeretlen sífutópályától itta Mäyrävuorin, de jobb volt, mint ahogy vártam. Boti párszor esett, de én egyet sem, igaz nagyon óvatosan duhajkodtam. Ismételten megállapítottam, hogy fölfelé könnyebb menni, mint lefelé, még ha fárasztóbb is. Mert fölfelé nem probléma a megállás, nem úgy mint lefelé... Ráadásul pont a legmeredekebb, legrázósabb résznél találkoztunk Boti barátjával, meg annak apukájával. Gondoltam is, hogy milyen vidám ismerkedés, hogy rögtön bemutatok egy eredeti Ortutay elesést lefelé a dombról, de aztán nem álltunk meg beszélgetni, mert nem tudtunk. A gravitáció, a gravitáció. Szóval csak suhantunk tovább...
Hétfő reggel, még mindíg a sporthétvége jegyében végigtornáztuk a Rubint Réka CD-ről a lábformálást, és megint alaposan kipurcantam. Na nem baj, talán egyre jobban bírom, bár ezt az egy hetes kihagyást alaposan megéreztem, úszás ide, sífutás oda.
Ez a hét továbbra is mozgalmasnak ígérkezik, Vica megy holnap gyógytornázni délelőtt, ma (hétfő) délután meg Tuulikki néniék jönnek vendégségbe. Más extra tudtommal nincs betervezve, de azért ez persze nem biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése