2008. január 28., hétfő

Sporthétvége

Csütörtökön ismét általános számítógéphalál a munkahelyen. Ezúttal négy gép ment gajra, ismételten közte az enyém is. Miután még a hétfői lehalásból sem hoztam vissza rendesen a gépet, így ezúttal jobbnak láttam a laptopon dolgozni. Szerencsére a laptopon minden megvan a munkavégzéshez, úgyhogy a lerobbanás ezúttal nem okozott csúszást.
Az intézetben valaki felmérést csinál azzal kapcsolatban, hogy a kutatók hogyan használják az internetet információkeresésre. Ki kellett erről tölteni egy kérdőívet, még tavaly év végén. Csütörtökön szóltak, hogy a felmérést végző kiválasztott egy további vizsgálatra, ami egy követéses vizsgálat, amikor kb. egy héten át folyamatosan nézik, hogy hogyan használom az internetet. Hétfőn délelőtt jön a hölgy megbeszélni a részleteket, úgyhogy addig nem ártana életet lehelnem a gépembe.
Pénteken volt a finn tanfolyamom vizsgája. Elvileg egy két órás írásbeli teszt volt, bát nem igazán teszt (tudják egyáltalán ezek a bölcsészek mifán terem egy igazi teszt?), hanem egyszerűen egy feladatlap, ahol többek között képről kellett pár mondatot írni, meg szavakat előre meghatározott esetekbe tenni. Valójában nem volt nehéz, hiszen a kérdések egy kicsit sem lépték túl a félév során leadott anyagot. Mindenesetre elég jól sikerült, mert a végeredményem 4-es lett, ami azt jelenti, hogy 80-90%-os eredményt produkáltam. Bevallom, ennek eléggé örülök, még akkor is, ha pontosan érzem, hogy finntudásom fényévekre van attól, amit szeretnék.
A vizsga után korán hazamentem, mindenesetre elég korán ahhoz, hogy én vigyem Botondot az uszodába. Megragadtam az alkalmat, meg a munkahelyről kapott sportjegyeimet, és én is úsztam egyet. Na nem nagyot, mert persze alaposan elkéstünk, de ami abba a húsz percbe belefért. Mindenesetre legalább kissé kimozgattam a hátamat, ami mostanában megint össze – vissza fájogat. A finn vizsgát is kénytelen voltam két óra helyett fél óra alatt megírni.
Szombaton hittanra vittük testületileg Botit, aztán pedig lerendeztük a hétvégi bevásárlást, plusz végre megvettük a régóta tervezett szőnyeget a nappaliba. Még néztünk Balázsnak sífutófelszerelést is, de nem kaptunk, elsősorban azért, mert már türelmetlen és fáradt voltam ebéd előtt. (És éhes is.) Vasárnap délelőtt a miseprogam volt. Ebédre édes savanyú Uncle Ben's mártás volt rizzsel, ami rajtam kívül senkinek sem ízlett, így „kénytelen voltam” én megenni az összes maradékot.
Este családi havas sportok voltak, Boti és én végre felcsatoltuk a sífutóléceket, az ovisok meg szánkóztak. Kicsit féltem ettől az ismeretlen sífutópályától itta Mäyrävuorin, de jobb volt, mint ahogy vártam. Boti párszor esett, de én egyet sem, igaz nagyon óvatosan duhajkodtam. Ismételten megállapítottam, hogy fölfelé könnyebb menni, mint lefelé, még ha fárasztóbb is. Mert fölfelé nem probléma a megállás, nem úgy mint lefelé... Ráadásul pont a legmeredekebb, legrázósabb résznél találkoztunk Boti barátjával, meg annak apukájával. Gondoltam is, hogy milyen vidám ismerkedés, hogy rögtön bemutatok egy eredeti Ortutay elesést lefelé a dombról, de aztán nem álltunk meg beszélgetni, mert nem tudtunk. A gravitáció, a gravitáció. Szóval csak suhantunk tovább...
Hétfő reggel, még mindíg a sporthétvége jegyében végigtornáztuk a Rubint Réka CD-ről a lábformálást, és megint alaposan kipurcantam. Na nem baj, talán egyre jobban bírom, bár ezt az egy hetes kihagyást alaposan megéreztem, úszás ide, sífutás oda.
Ez a hét továbbra is mozgalmasnak ígérkezik, Vica megy holnap gyógytornázni délelőtt, ma (hétfő) délután meg Tuulikki néniék jönnek vendégségbe. Más extra tudtommal nincs betervezve, de azért ez persze nem biztos.

2008. január 24., csütörtök

Csomag

Hétfő reggelre végre megérkezett a várva várt hó. Előkerültek a szánkók, és az ovisokkal már megejtettünk egy kis délutáni szánkózást is.
Kedden a munkahelyemen menetrend szerűen beütött a számítógép krach, ezúttal két gép merevlemeze törlődött csont tisztára, többek között az enyém is. Szerencsére hétfőn este még lefutottak a biztonsági mentések, így eredmény nem veszett el, csak az idő, amit most megint az újrainstallálásal kell töltenem. Ráadásul újratelepítés után az R program, amit használnom kellene, összeveszett az X szerverrel valami betűkészleteken, és nem hajlandó ábrákat csinálni, holott naná, hogy most épp ez lenne a feladatom. Annyira szerencsére nem vészes a helyzet, mert a latopomon is minden fel van instalálva, így azon meg tudom csinálni az ábrákat időre (kopp-kopp...).
Kedden délután Zsuzsi magyar órára vitte Botit, és én hoztam haza az ovisokat. Ekkor esett meg az a bizonyos délutáni szánkózás is. Közben híreket kaptunk arról is, hogy esetleg lesz egy lakónk a jászfalusi lakásunkba. Ennek bevallom nagyon örülnék, kíváncsian várom a szombatot, amikor kiderül, hogy mennyire komoly a dolog, illetve a részletek.
Szerdán megérkezett Anyától a csomag. Szép testes példány volt, de hamar szétszedtük. Volt benne Botinak egy könyv, ami nagyon tetszett neki, felfedezőkről szólt. Szerintem estére már ki is olvasta, mert egész délután azt bújta. Balázs teljesen odavolt a Thomasos DVDtől, de csak kettőt nézhettek meg róla, mert hát ugye több nap, mint kolbász. Vica szokás szerint a különféle ruhákat és ékszereket próbálgatta, meg persze az aszalt almát dézsmálta.
Szerda este még beszéltünk Zsuzsi szüleivel is, először, mióta elutaztak, mert otthon rossz volt a gépük. Zsuzsi már nagyon várta, hogy beszélgethessen velük, remélem most már gyakrabban kerülhet majd erre sor.

2008. január 21., hétfő

Születésnapi hétvége

Már régóta szó van róla, hogy az ovisoknak szükségük van új téli overállokra, mert a régieket már kinőtték, illetve elhasználták. Péntek volt a napja, amikor sort kerítettünk a nagy overállvásárlásra. Boti uszodanapja ugyanis ebben a félévben péntekre került, és a Pyynikki uszodából átmentünk a kalevai uszodába, mert az közelebb van hozzánk. Ráadásul a kalevai uszoda viszonylag közel van a munkahelyemre, így gondoltuk összekombináljuk az összekombinálhatókat, Zsuzsi értem jött autóval, mi pedig teljes létszámban elmentünk overállt nézni. Az első helyen csak a Vicának kaptunk, így Balázsé már rám maradt, mert közben Zsuzsi, Lucussal és Botival bement az uszodába. Tehát Balázzsal és Vicával vágtunk neki a hétvégi nagybevásárlásnak. Eleinte jól is alakultak a dolgok, de úgy félidőnél bekövetkezett az, amitől mindig is féltem: Balázs bejelentette, hogy pisilnie kell. Nosza, rohamtempóban összeszedtem ami még fel volt írva, és elirányultam a pénztárak felé. Mindez a Prismában esett meg, ahol a WC a pénztárak előtti térnél van. Oda álltunk a WC melletti pénztárhoz, de Balu csak egyre mondogatta, hogy már nagyon kell, és nem bírja ki, és egyre fogadtkozott, hogy el tud menni egyedül is. Hát jó, végülis kb 15 méterre voltunk oda, hát elengedtem. (Kétségtelen, ez hiba volt.) Mindenesetre kb. öt perc múlva, rohamfizetés után megyek a WCkhez, és persze Balázs sehol. Nézem a férfiaknál, nincs. Megkérdeztem egy nőtől, aki a női oldalról jött ki, ott se látták. Már éppen kezdem nagyon ideges lenni, és elgondokozni, hogy ilyenkor mit is kellene csinálni, amikor bemondták a hangosbemondóban, hogy egy öt éves „Balázs poika” várja a szüleit a közönségszolgálatnál. Nagy megkönnyebbülés, rohantam oda. Kiderült (vagy legalábbis félig meddig), hogy Balázs nem tudta kinyitni a WC ajtaját, így szólt egy felnőttnek, aki meg odavitte a közönségszolgálatnál, ahol szerencsére még (nagyjából) időben megpisiltették, és bemondták a hangosbemondóban. Hát, ennyi volt a pénteki kaland (ja igen, ovarállt is kaptunk Balázsnak is, hétfőn már abban ment oviba). Mint kitűnt, a finntudásom stresszhelyzetben szárnyakat kap...
Szombat délelőtt az ovisoknak foglalkozás volt a templomban, oda vittem őket Botival. Szokás szerint alaposan elkéstünk (az utóbbi időben egyáltalán sehova nem vagyunk képesek időben odaérni). Amíg Vica és Balu a foglalkozáson voltak, addig Botival mi elmentünk a könyvtár épületében lévő ásványmúzeumba. Szép ásványok és hasonlók voltak, de őszintén szólva sose érdekeltek igazán a kövek, és nem is tudok sokat róluk, de azért elmeséltem Botinak, amire még emlékszem, pár dolgot az ércekről, kőzetképződésről, satöbbi. Úgy tűnik, Botit sem nagyon érdekli a téma, a legnagyobb sikert a vasmeteorit minták aratták. Közben az ovisok püspöksüveget gyártottak papírból, mert most volt szent Henriknek, a finnek nemzeti szentjének az ünnepe. Alaposan elfáradva értünk haza, úgyhogy ebéd után nagy szunyálást rendeztünk. Délután már nem is mentünk ki, mert már napok óta szakad az (havas)eső, és nagyon csúnya idő volt.
Szombat este skype konferencia volt a szüleimmel. Sajnos rossz híreket kaptunk a jászfalusi lakásunkról, amiből kiköltöztek az albérlőink. Nagyon leromlott a lakás és a bútorok állaga, ami már csak azért is elszomorított, mert az a lakás olyan kedves nekünk (elvégre ott kezdtük a közös családi életünket). Úgy érzem, alaposan megérett az idő arra, hogy fájó szívvel megváljunk tőle, bár ez nem lesz egyszerű. Apuék kifestik meg rendbehozzák, de eléggé félek, hogy az eladás körül zűrök lesznek, mert hát ugye a magyarországi joghelyzet.... Hogy is fogalmazzak: hézagos. Az halászik a zavarosban, aki jobban ismeri a terepet. És hát ugye innen messziről lakást eladni? Félek, hogy megint Apuékra nehezedik majd a munka oroszlán része, pedig már eddig is a lakással kapcsolatos hercehurcák nagy része az ő vállukat nyomta.
Vasárnap elérkezett a 32. születésnapom, a nap folyamán jó sokan megköszöntöttek, aminek persze nagyon örültem. Délelőtt mise volt a program, délután pedig játszóház a gyerekekkel. Délutáni szieszta időben (amikor is csak Vicus aludt, a fiúk pedig csak „halkan üvöltöztek”), kiolvastam a Firstborn című könyvemet. Egyenlőre még nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy ne szeressem. Sok koncepció tetszett benne, meg a szokásos ismeretterjesztőt is megkaptuk különféle tudományos (elsősorban fizikai) témakörökben, de az egész történetben a szálak valahogy csak egészen lazán kapcsolódtak össze. Továbbá nem nagyon tetszik a probléma megoldásának „deus ex machina” megoldása. A második részben (Sunstorm) amikor a napkitörés fenyegette az emberiséget, akkor a globális összefogással épített napernyő (vagy hogyan is lehetne jól fordítani a shield szót) lesz a megoldás. Ez az összefogás, a közösen végbevitt „hőstett” motívum nagyon tetszett abban a részben. Ezzel szemben itt a folytatásban egyfajta ellenhatást látunk, amikor is a kialakuló ember frakciók (az űrlakók és a földlakók, kissé asimovi motívum), szembenállása lehetetlenné teszi a közös munkát. És akkor a piszkos munkát egy marsi értelmes lény szolgáltatja, de azért itt a részletek eléggé kidolgozatlannak tűnnek, nagyon hinni kéne a sztoriban ahhoz, hogy lehetségesnek találjam a felvázolt töténetet. (Hogy a marsiak az általuk kisugárzott szimbólumokat meglátják a Föld sarki jegébe karcolva, az még OK. De hogy ebből nekik egyből leesik a tantusz, hogy a földiek bajban vannak, és meg is tudják tenni az ellenlépést, az szerintem enyhén szólva merész következtetés.) Az utolsó fejezetek egyike, ahol Myra és Yuri megsemmisülnek a Marssal együtt, az nagyon „tetszett”, úgy értem, hogy nagyon jól van megírva, bár nyilvánvalóan érzelmileg manipulál. Ugyanakkor az egész könyv egy nyomott hangulatban fejeződik be, ami kifejezetten nem tetszik, valahogy az az érzésem, hogy „meg van ágyazva” egy negyedik résznek. Tehát a sztori itt és így nem fejeződhet be. Hiszen a Mirről visszakerülő Bisesa találkozik „valahol” Myrával, sőt az addig nem szereplő de már felnőtt unokájával is. Kiderül, hogy az emberek (a Lastborn) ismét harcban állnak a Firstbornnal, és megint vesztésre állnak, ezért szükségük van Bisesára és Myrára. Végülis ezt kétféleképpen tudom értelmezni: Vagy: az emberiség megmenekül, de csak olyan áron, hogy folyamatosan védi ki a Firstbornok különféle csapásait, és a védekezésben szegény Bisesa Dutt illetve leszármazottai mindig kulcsszerepet játszanak. A másik megoldás szerint tényleg jön a negyedik rész, amiben még lezárják az elvarratlan szálakat, és választ kapunk számos kérdésre. Clark egy másik sorozatában már volt ilyesmire példa, amikor is a Rama sorozat utolsó két kötete nem áll meg önállóan, tényleg végig kell olvasni, hogy minden a helyére kerüljön. Olvastam a Firstbornról egy kritikát, miszerint a negyedik résznek biztosan Lastborn lesz a címe (az Firstborn utolsó fejezete alapján). Remélem így lesz, mert így az egész sorozat eléggé depresszált ponton fejeződne be.

2008. január 15., kedd

Esős napok

Pénteken reggel Zsuzsi szülei hazautaztak, ezzel kezdetét vették az eddiginél szürkébb hétköznapok. Szombaton általános rendrakás volt a program. Délután egyik gyerek sem aludt, kora este pedig a Móniékhoz mentünk látogatóba. A vendégeskedés remek volt, tortillát ettünk, amihez valami új szósz volt.

Vasárnap délelőtt végre az egész család együtt ment a finn misére. Eddig ugyanis a szűkös autókapacitásra való tekintettel az volt a menetrend, hogy a többség délelőtt ment a finn misére, de két felnőtt (jobbára Zsuzsi papája és én) este hatra az angol misére jártunk. Ismételten meg kellett állapítanom, hogy az angol nyelvű prédikációt még mindig sokkal jobban értem, mint a finnt. De azért talán javulok a finnben is, mert az általános társalgást már egész jól tudom követni, de ha valami konkrét témára terelődik a szó, akkor már annak is örülök, ha nagyjából tudom, mi a tárgy.

Hétfőn Virágot megnézte az óvodapedagógus, és Zsuzsival is konzultált. Mint kiderült, Virággal külön foglalkoznak, mert hogy nem finn anyanyelvű, és hogy rendesen fel tudjon készülni az iskolára. Azt mondták, hogy mi gondoskodjunk az anyanyelvének az ápolásával, ők pedig a finnről.

Déután végre megérkezett a Firstborn című könyvem, amit még szeptemberben rendeltem az Amazontól, és amiről már írtam. Persze este rögtön neki is kezdtem, de csak néhány fejezetet olvastam el, mert inkább hamar lefeküdtünk. Ki tudja, Lucika mivel borzolja északa a kedélyeket...

Ezen a héten már beindulnak a rendszeres extra programok is, így kedden már lesz Botinak magyar óra, kedden reggel Balázsnak gyógytorna, pénteken pedig Botinak úszás. Szobaton a templomban az ovisoknak lesz foglalkozás, vasárnap pedig mise és délután magyar játszóház. Hát, ez a hét sem ígérkezik pihentetőnek.

És hogy az esőre is kitérjek, az időjárás teljesen megbolondult. Esik az eső, és két három fokok vannak folyamatosan, annak ellenére, hogy máskor ilyenkor már -20 körül van. Elképzeltem, hogy mi lenne, ha ebben az évben végig húsz fokkal melegebb lenne, mint normálisan. Belegondolni is rossz. Egyenlőre azonban nem ígérnek semmilyen lehűlést, pedig jó lenne már egy kis tél.

2008. január 10., csütörtök

Az új munkaév kezdete

Tehát ismét elkezdődtek a munkás hétköznapok. Hétfőn várt a tavalyról maradt nemszeretem munka, a munkahelyi gép újra installálása. Szerencsére az alaprendszer nagyon hamar a helyére került, és a biztonsági mentésből az adatok is. Sajnos a finomhangolás (mint például az email szűrők beállítgatása, vagy a naptár) ilyen esetben akár hetekig is eltart, de mostanra már nagyjából helyre állt a szokásos munkakörnyezetem.
Egyre jobban tetszik ez az új trendi, amit magamban csak web 2.0-nak nevezek, meglehet nem teljesen pontosan. Arra gondolok, hogy minél több számítógépes dolgunkat tegyük át a netre, így ha egy adott gép elromlik, vagy éppen valahol házon kívül vagyunk, akkor ezek a dolgok mégiscsak pillanat alatt kéznél vannak. Ez persze feltételezi a folyamatos internetelérést, de úgy látszik, hogy ez a jövő. Kezdődött mindez alighanem a web alapú emailező rendszerekkel (mint amilyen a freemail is). Aztán jöttek a fotómegosztó oldalak, meg a megosztott naptárak. Nagy megelégedésemre a google nagyszerűen kombinálja ezeket a szolgáltatásokat, így egyetlen google fiók regisztrálásával számos ilyen lehetőséget kipróbálhatok, és amint látszik, ki is próbálok. Számomra úgy kezdődött a dolog, hogy kerestem olyan lehetőséget, ahol naptárat oszthatnék meg, így Zsuzsi otthonról, én a laptopról vagy éppen a munkahelyről tudjuk beírogatni az egyre sűrűbbé váló programokat, és lehetőség szerint nem szervezünk egymásra fölöslegesen. A magam részéről az icalx szolgáltatását pont nekem találták ki, mert az ott elhelyezett naptáraimat jelszóval védve érhetem el különböző linuxos naptárprogramjainkkal (korganizer illetve ez a mozillás csoda, a Sunbird).
A következő szükségletem egy olyan szolgáltatás volt, ami képes tárolni a firefoxos könyvjelzőimet úgy, hogy azt bármilyen gépről elérem. Ekkor akadtam a google keresési előzmények szolgáltatásra, aminek van ilyen funkciója. Ennek apropóján regisztráltam google fiókot, és próbáltam ki a picasa fotómegosztót, a orkut oldalt, vagy akár a bloggert. Legújabb találmányom a google csoportok, ahol a volt gimis osztálytársaknak csináltam csoportot, megkönnyítve ezzel a levelezésünk adminisztrálását. Szóval eddig lelkes vagyok, a folytatást meg majd meglátjuk.
Közben persze a való világban is zajlik az élet. Boti tegnap hozott egy bejegyzést az üzenőfüzetében, miszerint csütörtökön vigyen korcsolyát a testnevelés órára. Azt nem sikerült megjegyeznie, hogy mára, vagy jövő hétre kell e az a korcsolya, úgyhogy ennek persze fejvesztett rohangálás lett a vége. Hála Zsuzsi szervezőképességének, Eszteréktől sikerült kölcsönkapni egy megfelelő korit, úgyhogy Boti ma tudott vinni a suliba.
Holnap sajnos elrepülnek a nagyszülők, így vége a dalos könnyített munkabeosztásnak. Sajnos ez még több korai kelést és kései fekvést jósol az elkövetkezendőkre, pláne, hogy Lucika megint sztrájkol alvásügyileg....
Így állunk hát az első januári nap után, de rendületlen bizakodással tekintünk a havas vagy esős jövő hetek elé.

2008. január 7., hétfő

A szabadság utolsó hétvégéje

Elérkezett a karácsony-újévi szabadság utolsó hétvégéje. Ezt alaposan kihasználtuk, sokat pihentünk együtt. Szombaton délelőtt végre szerét ejtettük, hogy családilag ellátogassunk Boti legújabb titkos ösvényére. Ez az egészségháztól indult, aztán a 12-es út alatt átkelve a kiserdőben folytatódott. Pallókon keltünk át, majd kiértünk a szántóföldekre. Érintettük az elhagyott tanyákat. Boti persze lelkesedett, hogy vegyük meg az egyiket, és költözzünk oda. Mit ne mondjak, én is szívesen eljátszadoztam a gondolattal, de hát persze a racionalitás nem enged ilyen messzeségeket – magasságokat – mélységeket. Pedig jó nagy házak, nem is nagyon elhanyagolt állapotban, és a falu sincs messze, kb. egy kilométer. Sőt egyik másik lakott is, de gyanítom, hogy az elhagyottakban nincs víz vagy csatorna, illetve a főút hangja nagyon felhallatszik. Az időjárás igencsak hidegre fordult erre a kirándulásra, gyönyörű tiszta idő volt. Sajnos én balga módon elfelejtettem felvenni a gyapjúzoknimat, úgyhogy igencsak igyekeztem már az út vége felé, hogy gyorsan visszaérjünk a kocsihoz.

Vasárnap a szokásos megosztott miselátogatás volt, tekintettel a szűkös autókapacitásra. Ezért délelőtt Balázzsal és Bapuffal sétáltunk a környéken, és egy új utat és helyet fedeztünk fel egész közel hozzánk. A szél ugyan nagyon fújt, és ezt néha Balu szóvá is tette, de azért jót levegőztünk ebéd előtt. Délelőtt még lebontottuk a karácsonyfánkat (lévén, hogy Vízkereszt volt), de szerencsére egész hamar végeztünk. Vasárnap este végre esni kezdett a hó, és azóta nagyjából folyamatosan havazik, Ennek már nagyon ideje is, mert eddig nem sok havat láttunk ezen a télen.

Lucika szokás szerint a hasával küzd, legalábbis azt gondoljuk, mert mostanában megint felkelt akit csak lehet hajnali három és négy között. Ennek megfelelő álmossági szint uralkodik rajtunk, mármint a felnőtteken, mert a gyerkőcöket ez egyáltalán nem zavarja, és teljes erőbedobással húzzák az amúgy kissé megviselt idegeinket...

2008. január 4., péntek

Új esztendő

Az óév egész éjjelen át tartó tűzijátékkal búcsúzott, de hála a remek hangszigetelésnek, azért egész jól aludtunk. Az új évet kissé másnaposan kezdtük (mert azért Luca szükségesnek tartotta a fél ötös felkelést), de aztán egyre jobban visszatértünk a szokott napirendhez. Reggel nyolc körül kelünk fel, és utána buzgón tornázunk Rubint Rékával :-D Én Ugyan nem rajongok Réka stílusáért, de a tornája az tuti jó. Az első pár napon eszméletlen izomlázam volt (és Zsuzsinak is), továbbá a vállerősítésnél még a bemelegítést is alig bírtam végigcsinálni. De most már jobban megy, majdnem végig bírtam minden programot, és izomfájás sincs már utána. És a hátam se fáj mióta tornázunk, aminek nagyon örülök. Remélem akkor is tudjuk majd folytatni a rendszeres reggelitornát, amikor Zsuzsi szülei hazamentek. Ez egy nagy segítség most, hogy lekötik Lucát, amíg mi ugrálunk a torna címszó alatt.
Minden nap délelőtt és délután nagy sétákat teszünk, ami szerintem nagyban emeli a gyerekek jó hangulatát, és a felnőttekét is. Mint látható, végre megérkezett a hideg, és némi hó is van, még ha nem is sok. De ma pl. -10 fok van, és vasárnap estétől nagy havazást ígérnek.
Sajnos a sok kinti programnak köszönhetően este már nagyon fáradtak vagyunk, így filmnézésre nem nagyon marad szufla. Az egyetlen érdekes program mostanában a puzzlézés volt.