3. nap (júl. 15.) Vosu, esőnap

 Táv: kb. 2o km, az is gyalog.

Óriási zuhéra ébredtünk, ami később mérséklődött, majd el is állt, de mikor kimentünk, a sátor persze csurom vizes volt. Az időjárás előrejelzés sem kecsegtetett túl sok jóval: délutánra újabb óriási esőt igértek. Ezért úgy határoztunk, maradunk egy napot. Az információs csomagból kiderült, hogy remek túrázási lehetőségek is vannak a környéken.

Első tervünk az volt, hogy a boltban felfrissítjük készleteinket, de végül valahogy addig szerveztük a dolgot, míg elindultunk kirándulni az Oundu(?)-ba vezető tanösvényen (9,5 km). Csak az erdőben realizáltuk, hogy semmilyen kaját nem hoztunk magunkkal… :(

Azért csak ballagtunk kitartóan. Igyekeztünk megfejteni a táblák jelentését – szerencsére az erdei táblákon angolul is voltak feliratok, de Vosuban a helytörténeti táblák csak észtül voltak. Mókás az észt nyelv – a finnhez elég közel áll, de azért nem annyira, hogy meg lehessen érteni. Az írott szöveg alapján jobban lehet boldogulni, de azért nagy kihívás megfejteni a porkaják elkészítésének módját, mely általában az észt mellett ékes lett, litván, illetve lengyel nyelveken van feltüntetve a csomagoláson. Nos, ezek közül még mindig a legjobban az észt alapján boldogulunk.

Az erdei táblákból csomó érdekes dolgot tanultunk, például hogy a környéken malmok voltak, meg szurokkészítéssel foglalkoztak. A hely maga régebben a tenger partja volt, amelyről homokdűnék árulkodnak. Észtország ma is nagyon mocsaras, az erdők aljában sok helyen víz csillog – ennek köszönhetően bőven vannak szúnyogok, a szárazabb helyeken pőcsikek. Botond ki nem állhatja a zümmögők különböző fajtáit- főleg biciklizés közben, ilyenkor hangosan veszekszik velük. Cserébe Észtország nagyon lapos, kezdő biciklistáknak is csak ajánlani tudom. Azért vannak hepék és hozzájuk tartozó hupák is, sőt olyan is volt, hogy szégyenszemre le kellett szállni a bicikliről és feltolni, de alapjában véve nagyon kellemes terep biciklizés szempontjából.

A tantáblákból az is kiderült, hogy miért nincs szükség már nyiladékok vágására az erdőben, valamint a határkövek jelölésének módjairól is olvashattunk. Itt Észtország keleti felében nagyon tisztelik a köveket – legalábbis valószínűleg valamilyen régi hitvilágban jelentősek lehettek, mert egy csomó szent, illetve névvel ellátott kő van (pl. a négy király köve), amelyekre helyes kis út menti táblácskák hívják fel a figyelmet. Botond észrevételezte a kő- és táblaügyletet, egy kicsit túlzásnak is találta, hogy minden egyes kőnek saját neve van. Az is igaz, hogy cserébe nem köves a talaj, sátorveréskor a cövekek úgy mennek a földbe, mint kés a vajba.

Az erdőben aztán egy idő után csepegni kezdett az eső, ekkor visszafordultunk. Nagy sajnálatomra nem sikerült eljutnunk ahhoz a táblához, amely medve karmolásnyomokat mutatott volna a fán, de már elég éhes voltam ahhoz, hogy ezt se bánjam túlságosan. Visszafelé egy darabig esett, de aztán megint elállt szerencsére, így főleg csak a cipőnk ázott át. Épp gondoltam is, hogy ennyi esőtől akár biciklizhettünk volna is. Mikor aztán visszaértünk Vosuba, már halál éhesek voltunk, ezért az első vendéglőbe beültünk. De még jóformán el se helyezkedtünk az asztalnál, amikor úgy elkezdett szakadni az eső, hogy a kinti asztalnál üldögélő vendégek is pánikszerűen bemenekültek. Annyira erősen esett, hogy ilyet ritkán lát az ember, kicsit aggódtunk is, mire érünk vissza a kempingbe, teljesen szétveri-e az eső a sátrat. Mindenesetre a vendéglőbe való betérés jó ötletnek bizonyult, finomat ettünk és ittunk – bár Csabinak a rendelt Sherwood cider helyett valamilyen kávélikőrt hoztak, amit kénytelen voltam én meginni ;-) - azért nem nagyon bántam… És Észtország újabb pozitív vonása: olcsó. Hármunk kajájáért annyit fizettünk, mint Finnországban egy pizzázóban egy ember adagjáért fizettünk volna.

Immáron jóllakottan, jó hangulatban ballagtunk a kempingbe, még a boltba is be tudtunk térni, mert nyitva volt… Az eső sem tett kárt a sátorban, jól vizsgázott az új sátrunk! :)