Killernap.
Mikor reggel kimásztunk a sátorból, azt teljesen száraz
állapotban találtuk. Az ég ekkor még derült volt, az éjszaka is
hideg, ez volt az egyetlen éjszaka, amikor fáztam. Azonban a
reggeli készülődés alatt megjöttek a beígért felhők, és
hevesen rákezdett a szél is. A mai adag út is hosszúnak
ígérkezett, 100 km fölött, és esőre is ígéretet tett az
előrejelzés.
Ennek ellenére vidáman indultunk. Ezen a településen, ahol
aludtunk, szintén szép régi épületek voltak, de az itteni
uradalmon nagyon meglátszottak a szovjet idők jelei, teljesen le
volt pukkanva, csak egy-egy fal és néhány motívum utalt arra,
milyen lehetett régen. Sajnos hamarosan észleltük, hogy a szél
pontosan szemből fúj, és hamarosan valóban eleredt az eső is. Az
első utunkba eső boltba betértünk a készletek feltöltése
végett, itt megvettük a szokásos napi két adag müzli szeletet,
amely a napközbeni étkezést fedezte, egy liter tejet és kenyeret,
ami a reggeli, és a porkaját a vacsorához. Meg egy széria
észt-féle túró rudit, ami a lelkünk megvidámítását szolgálta
– azonnali használatra. Valamint scittles drazsét – ezt
Finnországban csak egy bizonyos boltban lehet venni, Észtországban
viszont minden boltban láttam. Ezt Boti-nasinak vettük. A
biciklitúra egyik áldásos mellékhatása, hogy Botondot egy kicsit
szülői kényeztetésben lehet részesíteni – feltölteni a
szeretet-tankját. Év közben olyan kevés idő és figyelem jut,
ami rá irányul csak és kizárólag. Valamelyik nap meg is jegyezte
Boti, hogy látja, hogy szeretjük és gondolunk rá…

A vonat pont ugyanolyan siemens vonat, amilyen Tárnokra is jár,
rajtunk kívül is volt benne jócskán bicikli. Tartuba érkezvén
először is azt próbáltuk megtudni, hogy vajon van-e kemping azon
kívül, amit Csabi az interneten nézett ki, és Tartutól egy
kicsit odább helyezkedik el. Az információs térképen több
kemping is fel volt tüntetve, így ebben megnyugodva betekertünk
Tartuba.
Megnéztük a katedrális romjait, amelyet szépen renováltak ahhoz az állapothoz képest is, amilyennek Csabi 1o évvel ezelőtt látta. Utána a fő térre mentünk, ahol (hogy Boti kifejezésével éljek) kroncoltunk. Egy helyes kis étterem téren levő asztalához telepedtünk. Itt kóstoltam meg a Ginger Joe nevű gyömbérsört, amely Botinak is megragadta a fantáziáját, mivel az üvegét fancy bajusz ékesiti. Boti épp ilyen bajuszt tervez növeszteni ;-). Ráadásul alkoholmentes sör volt, így Boti meg is kóstolta az enyémből és egyből nagy rajongója lett az italnak, olyannyira, hogy ettől kezdve minden boltban megnéztük, hogy árulnak-e ilyet.
Mikorra ideértünk, a tulaj már nem volt ott, viszont egy másik
vendégházaspár éppen előttünk érkezett, ők hívták fel a
tulajt a kifüggesztett telefonszámon. Amíg vártunk, kicsit
beszélgettünk. Ők osztrákok voltak, próbálkoztak velünk
németül – sajnos német nyelvtudásom nem tette lehetővé ezt,
Boti meg csak állt ott, mintha egy szót se beszélne. (Már hallom
is: Anya, törődj bele, hogy nem tudok németül!!!). Egyébiránt
az is érdekes volt, hogy ezen a helyen rajtunk és rajtuk kívül
oroszok, szlovének, lengyelek és csehek voltak ebben a
táborhelyben, az orosz fickó oda is jött beszélgetni másnap
reggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése