Táv: 53,5 km
Reggel ismét tűző napsütésre ébredtünk, no meg arra, hogy a mellettünk levő kis mocsárréten a füvet aratják traktorral. Reggeli után folytattuk utunkat azon a kavicsos földúton, amin előző este ideérkeztünk, csak ez a fele már nem volt annyira nyilegyenes, és nem volt olyan hosszú sem.
Egész Toriig megállás nélkül pedáloztunk. Toriban megnéztük a Pärnu folyót, valamint Botival ketten megnéztük a Hősök templomát. Alig tettük be ide a lábunk, már jött is az idegenvezető, aki megkérdezte, tudunk-e németül. Ein bischen… válaszoltam én, mire ő egyből elkezdte előadni a templom történetét. Próbáltam rábeszélni, hogy ezt inkább angolul vagy finnül tegye, de ő az észten és a németen kívül csak oroszul tudott, így lerázhatatlanul mondta a magáét tovább németül. Azért annyit sikerült kihámoznom a mondókájából, hogy ezt a templomot nem olyan rég építették (még tán száz éves sincs), azoknak az embereknek a tiszteletére, akik Észtországért áldozták életüket.
A templomban nagy márványtáblákon sok név fel van sorolva mindenféle országokból származó emberek nevei, külön csoportosítva országok szerint. Mindenhol fel van tüntetve, hogy „Észtország köszöni és nem felejti az embereket, akik életüket adták ezért a népért.” (Vagy valami ilyesmi.) Volt itt finn, lett, lengyel, dán és amerikai népnek szóló köszönet. Az egyik számomra legmegdöbbentőbb dekoráció ebben a templomban egy zászlócskákból álló sorozat volt, amelyen évszámokkal feltűntetve jelölték, hogy ez a terület mikor milyen fennhatóság alatt állt. Hát észt nem sokat volt…. Boti csodálkozva mutatta az utolsó előtti ilyen zászlócskát, amelyre az volt írva, hogy Szovjetunió 1944 -?. Megegyeztünk, hogy bátorság kellett ahhoz, hogy akár így is kifejezzék, hogy azért bíznak benne, hogy ennek is vége szakad egyszer… Mint az internetről megtudtuk, Tori volt az észt ellenállás központja a szovjet időkben. 
Toriból aztán továbbtekertünk nyugati irányba a tűző napsütésben. Hamarosan Pärnuba értünk, melyet joggal nevezhetnénk a finn Riviérának. Homokos tengerpartja, gyönyörű utcaképei, kulturális eseményei és finn pénztárcához alacsony árai miatt a finnek kedvelt célpontja, az utcán, Boti szerint, több finn szót hallani, mint észtet. Itt egy nagyobb bevásárlóközpontot is találtunk, aminek azért örültünk különösen, mert fogytán volt a trangia üzemanyaga, ami egyébként sima denaturált szesz. De mint kiderült, korán örültünk. Ilyet sem a sima boltban, sem a gyógyszertárban, sem a benzinkútnál nem árultak. Hosszas kérdezősködés után végül mégiscsak sikerült szereznünk egy barkácsboltban, ahol oldó-tisztítószernek árulták, de ez minket nem zavart abban, hogy elégessük a főzéshez. 
Ezután megkerestük az előre kiszemelt szálláshelyet, amely a város szívében egy magánháznál volt: ennek kertjét nyitotta meg az élelmes tulajdonos sátorozók számára. Pici, de jól kialakított hely volt ez az Esplanadi kemping, mindenkinek csak ajánlani tudom: volt meleg víz, zuhany, wc és konyha, sőt a falra kifüggesztett program- és étteremajánlatok is. Sátorverés és a forró napra és extra izzadásra való tekintettel gyors zuhanyozás után nyakunkba vettük a várost. Először is vettünk nekem egy szoknyát, hogy azért mégis kultúremberhez illő módon jelenjek meg az úri közönség forgatagában. Utána beültünk egy helyre enni. Itt már érezhetően a finn turisták pénztárcájához szabták az árakat… Ezután megtekintettük a (méltán híres) belvárost, majd kisétáltunk a tengerpartra. Itt az egyik szakasz a nőknek volt fenntartva napfürdőzési célokra, hát oda nem mentünk, de a többi helyeken is látszott, miért járnak ide a finnek: igazi beach, mint Poriban (csak gondolom, azért több itt a jó idő), csak sokkal több szolgáltatás és lehetőség.
Ezek után már nem is volt más hátra, mint visszatérni sátracskánkba és aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése