2015. július 31., péntek

Szélfútta út

Turku és Tampere között a vonaton.
Az éjszaka folyamán több nagy zivatar is átvonult sátrunk felett, de napközben teljesen megúsztuk az ázást. Így azt hiszem, ismét szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezzel kapcsolatban, bár hűvös, felhős és főleg szeles napunk volt.
Reggel kényelmesen megreggeliztünk Zsuzsival a kemping remek étkezőjében. Szóba elegyedtünk más bringás turistákkal is, tudakolván, hogy ki merről s merre. Sokan járták a szigetvilágon átvezető körutat, s csakúgy mint mi, az ismertető ajánlásához képest ők is „fordított irányban” haladtak a körúton. Na, nem mintha ez túl sokat számítana.
Az indulás után első megállónk alig tíz kilométer után Taivassalo temploma volt. Ez a kőtemplom arról híres, hogy nagyon szépen helyreállították a még a hitújítás előttről, az 15. századból származó freskóit. A templomban az idegenvezető, aktív érdeklődésünkön fölbuzdulva részletesen elmesélte az összes falfestmény tartalmát és történetét. Zsuzsival meg is állapítottuk, hogy ezen a vidéken teljesen másféle szentek „vannak forgalomban”, mint odahaza Közép-Európában. Az idegenvezetés csaknem egy órán át tartott, s ez után indultunk tovább.
Itt követtük el napi baklövésünket Az ismertető szerint Haakapää-ből kompjárattal egy kellemes rövidítést lehet tenni. Azt az ismertető sajnos nem írta, hogy az a komp csak naponta kétszer, reggel és este közlekedik, mi pedig majdnem pont délben értünk a tett helyszínére. Mit volt mit tenni, le kellett nyelni a békát, s le kellett mondani a rövidítésről. Ezzel egy csapásra jó negyven kilométerrel meghosszabbodott utunk, így alaposan bele kellett feküdnünk a tekerésbe, hogy délután öt óra magasságában elérjük Naantali méltán híres egykori kolostortemplomát, mely erre Skandináviában ismert zarándokjáró hely a mai napig. Az út a templomhoz a régi városrészen át vezetett, ahol nagyon szépen megőrizték a száz évvel ezelőtti városképen. Igazán látványos volt rajta átkerekezni. A templom maga nagy, de sokkal kevésbé látványos, mint amit Taivassalo-ban láttunk. Itt ugyanis nem maradt meg semmi a középkori freskókból.
A templomnézés után már tényleg nem volt mese, le kellett tekerni a maradék tizenöt kilométert Turku vasútállomásig. A kilométerszámláló végül 99 kilométernél állt meg, s ehhez még hozzá kell számolni majd azt a húszat, amit Tamperéből hazáig kell lenyomni, miután menetrend szerint 21:45-kor (reméljük) leszállunk a végállomáson. A végösszeg tehát valahol 120 km magasságában lesz. Ez eddig a valaha egy napon megtett leghosszabb táv, ráadásul teljes túrafelszereléssel, csomagokkal megrakottan. Alighanem jól fogunk otthon aludni. (Egy jól megérdemelt, kiadós zuhany után. -a szerk.)
Ezzel lezárult világjáró júliusom. Ebben a hónapban a két nagyobb túrával együtt csaknem ezerötszáz kilométert kerekeztem. Csudaszép tájakat láttam, alaposan lebarnultam, s kicsit le is fogytam. Azt hiszem, idén nyárra az aktív nyaralás programpontot kipipálhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: