2015. július 15., szerda

Újra itthon...

Véget ért a nagy álomtúra. A buszunk hajnal egy órakor indult a Nordkapp kirándulóközpont elől. Kicsit féltem, mit szól majd a buszsofőr a két bringához, de szó nélkül berakodták a busz aljába a csomagokkal együtt. Nem volt sok utas, rajtunk kívül csak két fiatal turista, de ők csak az alaptáborig utaztak le. Ami ezután következett, az tizenhat óra buszozás sok törődéssel és bóbiskolással. Mintegy gyorsított verzióban végigmentünk az útvonalunkon visszafelé, láthattuk az út menti táborhelyeket, s egy kicsit szélesebb perspektívából nézhettük a tájat. 
Este fél hatra érkeztünk Rovaniemibe. Még mindig félelmetesnek tartom, hogy ilyen 700 kilométeres távon is percre pontosan tud érkezni egy busz. Mert ugye csatlakozása van a Helsinkibe induló vonathoz. Mintegy fél óránk volt, hogy a vonatjegyet megvegyük, és az egész felszerelést bepakoljuk a vonat poggyászvagonjába. Szerencsére mindent papírforma szerint abszolváltunk, úgyhogy jöhetett a tíz óra vonatozás Tamperébe. Miután éppen csak a vonat indulása előtt vettük meg a jegyet, így azt mondták, hogy az utolsó három ülőhelyből kaptuk meg a magunk kettőjét. Ez nagy szerencse volt, mondhatom.
Az éjszaka igen lassan telt, olvastunk, interneteztünk, miután a vonaton mind laptop töltő, mind internet kapcsolat jár a helyjegy mellé. Ennek ellenére hosszú volt az éjszaka, s nagyon örültünk, amikor végre reggel négy órakor (ismét percre pontosan!) befutott vonatunk Tamperébe. Ezután már csak egy könnyed 21 kilométeres tekerés következett, ezúttal jól ismert terepen. Egyre csak az járt a fejemben: nincs is felemelőbb, mint győztes csatából hazafelé lovagolni…
Itthon a jól megérdemelt pihenés következik, s a Zsuzsi által gyártott finom falatok pusztítása közben összesítettem a megtett útvonalat: 730 km, 59 óra tekerésidő alatt. Megtett szintkülönbség: 5707 m felfelé és 5492 m lefelé. Átlagsebességünk 12 km/h, és az elért csúcssebesség: 52 km/h. (Ez utóbbi biztos valamelyik félelmetes lefelé gurulás volt valamelyik lejtőn a Norvég határ előtt.)
S hogy mi következik ezután? A bringák és a felszerelés karbantartása a következő napokban, s a kellemes langyon napsütés élvezése délutánonként, kellemesen hűvös almabort kortyolgatva.

Nincsenek megjegyzések: