Elfogyott az út

Nordkappon, a hazafelé induló buszon (indulásra várakozva).

Végül minden jónak vége szakad egyszer, a mi túránk is a végéhez közelít. Azért a koronát még föl kellett tenni az útra, s ez a korona most az alaptáborunkból az Északi-fokra vezető 32 kilométer volt. Az út nehézsége valóban méltó volt a többi napokhoz. Először is nagyon hideg volt egész nap, 4-5 fok fölé nem emelkedett a hőmérséklet. Másrészt e rövid szakaszon a tenger szintjéről kétszer is fel kellett mászni 300 méter fölé, gyilkos, 9-10%-os emelkedőkön. Botond figyelemre méltóan jól bírta a mászásokat, de én teljesen erőm végére értem. Mindehhez még hozzá kell adni a szó valódi értelmében vett jeges-tengeri szelet, mely csaknem végig szembe fújt, s talán érthető, hogy a távolságnak jó egyharmadán bizony megint tolni kellett a bicikliket.

A biciklitolással két nagy probléma akad: az egyik, hogy vér ciki, a másik meg hogy nagyon lassú. Az elsőn még csak túlteszi magát az ember, de a lassúság csak hosszabb az agóniát. Ezért próbáltunk minél többet tekerni a mostoha körülmények ellenére, de még így is több mint négy órát tartott a 32 km. (Ehhez hozzá kell tenni, hogy szokásos terepen ez nem lenne több másfél óránál.) 

A sok küldés után csak sikerült felérnünk a hegyfokra. Az egész Nordkapp egy szokásos turista látványosság, az ilyen helyeken szokásos szuvenírboltokkal meg méregdrága étteremmel. Már azért belépti díjat szednek, hogy az ember belépjen az egész területre. Botonddal be is álltunk szépen a kocsisorba (mondanom se kell, majdnem mindenki más kocsival vagy busszal jön ide), s amikor sorra kerültünk, akkor ért az első pozitív meglepetés: bringásoknak ingyen be lehet menni. Ráadásul minden szolgáltatást ugyanúgy igénybe vehetünk, mint a fizető vendégek. 

Végig is néztünk szorgalmasan mindent. Természetesen a kilátóval meg a híres földgömbbel kezdtük, ami álmaimban mindig is szerepelt, tudniillik ez szerepel minden Nordkappról szóló fényképen. Elkészültek hát a képek immáron a mi szereplésünkkel is. A kilátó mellett egy ilyen alpesi étterem jellegű ház áll. Mint kiderült, alatta a sziklába építve múzeumok és két mozi is van. A kiállításokat megnéztük, a két filmvetítést is, és alaposan megismerkedtünk a hely történetével.

Kiderült, hogy Skandinávia ezen északi vége egészen az 1500-as évekig ismeretlen terület volt, s még száz éve is csak nagy nehézségek árán lehetett ide eljutni. Az út, amelyen ma idefelé tekertünk, csak 1956-ban készült el, az alagút pedig, ammi ezt a szigetet Európa többi részével összeköti, csak 1999-ben. Azelőtt igen nagy kalandtúra volt ide eljutni, s ezért kicsit kiábrándító, hogy ma már napi buszjárat jön ide föl, például Finnországból is. A turistabuszokról nem is beszélve! Már korábbi tekerésünk idején föltűnt, hogy norvég, finn, német és dán buszok csapatostul vonulnak észak felé, épp amerre mi megyünk Nos, ma megtaláltuk a fészküket is. Miután Nordkapp egyik nevezetessége ilyenkor nyáron az éjféli nap, amikor a kilátóból észak felé látható az alacsonyan sütő, de le nem nyugvó nap, a buszok menetrend szerint 10 órakor meg is érkeztek. A kemping és a szokványos turisták már-már elnyugodtak, az egész hely kezdett álmosan kihaltnak hatni, amikor bejött az első konvoj. Szűk fél órán belül több mint harminc busznyi turista érkezett, s elözönlötték az ajándékboltot, meg az éttermet. Persze fotózkodtak ők is a földgömbnél, aztán a hidegre és a ködre való tekintettel hamar visszaszálltak buszukra, s most, éjfél után fél egykor már majdnem mind el is ment. (A mi buszunk menetrend szerinti járat, majd csak félóra múlva indul vissza Finnországba.)

Csaknem véget ért tehát túránk. Összesen körülbelül 740 kilométert tekertünk 9 nap alatt, ugyanezt az utat buszunk 17 óra alatt fogja megtenni, bár ebben lesz több óra várakozás különböző állomáshelyeken. Ha sikerül tartanunk a menetrendet, akkor mintegy negyed órával a vonat indulása előtt érkezünk Rovaniemi vasútállomásra, ahol majd jegyet is kellene vennünk, meg becuccolnunk a vonatba. Ha mindezt sikerül abszolválni, akkor reményeink szerint kedden dél felé otthon lehetünk Kangasalában.